Kedves Ancsa!

 

Megosztom Veled én is a történetemet, ami ugyan csak nagy vonalakban hasonlít a Tiédre, de hátha merítesz ebből erőt. (Bocs, ha hosszú lesz)

 

Amikor elkezdtem az egyetemet, megismerkedtem egy sráccal. Először csak amolyan "kocsmabarátságnak" indult, de aztán szép lassan kezdett elmélyülni a dolog és igazi barátok lettünk. A nap 24 órájából kb 20-at töltöttünk együtt, noha "csak" barátság volt közünk. Egyik éjjel azonban átjött hozzám a srác, elkezdtünk dumálni és hát az ágyban kötöttünk ki.

Másnap mindketten meg voltunk szeppenve, h akkor most hogyan tovább. Azt tudtuk/éreztük, h ez nem szerelem, én nem tekintettem rá ilyen szempontból férfiként és ő sem rám nőként. (Nem tudom, érted-e) Hál' Istennek, mindketten tudtuk kezelni a dolgot, nem is lett folytatás, megmaradtunk igaz barátoknak. Tudjuk, hogy számíthatunk egymásra és szükségünk is van a másikra.  Bizonyos szempontból sokkal erősebb kapcsolat alakult ki kettőnk között, mint egy párkapcsolatban.

Azóta is tartjuk a kapcsolatot, számtalanszor aludtam ott nála anélkül, h bármi is történt volna köztünk. Együtt tanultunk, készültünk a vizsgákra, államvizsgára, asszisztáltuk végig a másik párkapcsolatait, stb. Kb olyanok lettünk, mint az 50 éves házasok, akik ismerik a másik gondolatait, mozdulatait, stb.

Sokan mondják azt, h minket a sors egymásnak teremtett, m ha együtt vagyunk, vibrál körülöttünk a levegő, meg ilyenek.  Amikor a társaságunkban egy új arc tűnik fel, rendszeresen megpróbál minket összeboronálni:)))) Mi meg csak mosolygunk az egészen.

De ahhoz, h idáig eljutottunk, kellett az, h az ominózus éjszaka után mindketten a helyén kezeltük a dolgokat. Nem használtuk ki a másikat, nem használtuk lelki szemetesnek, hanem tiszteletben tartottuk a másik érzéseit. Pedig amikor ez az egész kezdődött, én 23 voltam a srác meg 21. Tehát nem voltunk érett fejjel gondolkodó felnőttek. 

Ez a kapcsolat azóta is tart, hetente beszélünk telefonon v találkozunk, mert hiányzik a másik. A legnehezebb az volt, h ezt a kapcsolatot el tudjam fogadtatni a párommal és h ő is megértse, h nincs köztünk semmi, egyszerűen csak szükségünk van egymásra.

Ebből is látszik, h az én történetem mennyire másképpen alakult, mint a Tiétek. A Ti kapcsolatotok szvsz nem fog eljutni erre a szintre, vagy ha mégis, akkor is rengeteg időnek kell eltelnie, h a -vélt vagy valós - sérelmeiteken túl tudjatok lendülni.

Azért sok sikert kívánok hozzá!

Tappancs