"A számokat erős túlzásnak tartom. A legnagyobb természeti katasztrófa se követelt ennyi áldozatot."
Utánanéztem a zseblexikonban, egy-két adat eléggé ledöbbentő. 1976 júliusában 7,9-es Richter-erősségű földrengést mértek Tangsanban. A kínai hatóságok eredetileg 650 ezer halottról beszéltek, a kormány későbbi jelentésében már 242 ezer halott és 160 ezer sebesült szerepelt. Ez volt eygébként a legtöbb áldozattal járó földrengés a XX. században. 1556-ban, történészi becslések szerint, 830 ezer ember vesztette életét a Senhszi tartományban pusztító földrengésben.
1931-ben a nyári esőzések után akkora víztömeg zúdult le a Sárga-folyón, ami a gátak átszakítása után több tízezer négyzetkilométernyi területet borított el. Az éhen haltakkal együtt az áldozatok számát 3,7 millióra teszik. A Huang-ho 1887-es áradásánál kétmillióan vesztek oda, a Jangcénél 1931-ben 145 ezren. Csang Kaj-sek 1938-as akciója idején a közel egymillió halott mellett 11 millió kínai vált hajléktalanná.
A számok ennek ellenére némileg túlozhatnak, annyi viszont biztos, hogy a nagy népsűrűségű folyóvölgyekben irtózatos áldozatokat követeltek az ilyen katasztrófák. A folyó életet adott az embereknek, majd vissza is követelte azt...
"úgy emlékszem még lógsz egy lengyel pontosítással"
Ííígy igaz. :-) Összefolytak nálam az utóbbi hetekben a dolgok, mostanában van időm végre pótolni az elmaradtakat...