Kedves fraki!

 

A példamutatás jelzőket kap a magyar közbeszédben:jó példát is lehet mutatni, meg nem jó példát is. Néhány idézet a magyar történeti korpuszból:

 

 Farizeus43ok az  ö gonos43z példa-adás43okkal, és az  Irásnak ha..

a' fejébe, és  olly gonos43z példákat mutattak néki,  hogy az a' m..

 ek ... inasoknak-is rettentö4 példát  adni: mivel ezek e'-féle alka..
 k.  A' mint ennek is szomorú  példáját Déák Iffjú, imé ezen  pa..

 

Ezek nem igazán "amelioratív" példamutatások.

 

Következésképpen nagyon szűk értelmezés, amely a "példamutatást" kizárólag pozitív konnotációval tudja elképzelni. Nem is beszélve arról, hogy abban a szövegkörnyezetben, amelyben használtam, tulajdonképpen teljesen mindegy a konnotációja. A lényeg az, hogy az akció ne terjedjen túl

A most megjelent Bevezetés a nyelvtudományban (Kálmán-Trón) a következőt írja a kérdésről:

"...a nyelvművelés és a helyesírás kérdései. Utóbbi kerrő szabványosítással foglalkozik, a neylvművelés  a "tekintélyes" központo nyelvváltozatnak (az ún. "köznyelvi normának) a szabványosításával... Ezeknek természetesen megvan a maguk helye a nyelvi kultúrában, csakúgy, mint az illemtannak a hétköznapi életünkben, de semmiképp nem tekinthetők tudományosnak, hiszen a tudomány azzal foglalkozik, ami van, nem pedig azzal, aminek "lennie kellene" (lásd Pinker A nyelvi ösztön c. könyvének "Nyelvi ítészek" c. fejezetét). Közelebbről elmondhatjuk, hogy az írásos lejegyzés szabványosítása minden társadalom természetes igénye ... , míg a "köznyelvi norma" szabványosítása inkább csak heterogén (például sok független tartomány egyesülésével létrejött társadalmakban szükséges feladat. Más történelmi helyzetekben inkább egyes beszélői rétegek, nyelvváltozatok megbélyegzése (stigmatizálása) lehet az eredménye. Persze, az embereknek spontán igényük is van arra, hogy valamiféle (tekintéllyel rendelkező) normához igazodjanak, sőt időnként a stigmatizálásra is.

 

Ehhez kapcsolódva csak ismételni tudom: az írástudóknak inkább lehetősége és nem kötelessége, hogy valamiféle viselkedési mintát adjanak. Ezt teszi pl. a fenti sorok írója is, nem azzal, amit ír, hanem ahogy. Tessék megfigyelni, hogy azok a nyelvészek is helyesen írnak, akik még a helyesírás jogosságát is elvetik. Kálmán-Trón is a magyar irodalmi nyelvi norma szerint fogalmaz, részint azért, mert ezt tanulta (ebben szocializálódott), részint azért, mert elfogadja, hogy az a közeg, amelynek tagja, ezt várja el tőle.

 

Ez példa, amelyet lehet követni, de el is lehet tőle térni. Nézetem szerint a nyelvművelő szerep eddig terjedhet. Már az sem fér bele, hogy azt mondjam, "csináljátok utánam".

 

Ettől függetlenül ez hatásos eszköz, ugyanis a normakövetés valószínűleg több ember belső igénye, mint a normaszegés. A normakövető embereknek elegendő mintát adni. De sem kitüntetéseket, sem büntetőpontokat nem kell osztogatni. Még büszkének sem kell lenni arra, hogy "én milyen szépen írok/beszélek" magyarul.

 

 

Kis Ádám