Előadás: az éjszaka tapintása (színdarab)
A Vakrepülés Színtársulat programja 2005. december 10. szombat, 19 óra
Helyszín: Budapest, Herminaút 3. (Zeg-Zug gyermekház)
Előadás: az éjszaka tapintása (színdarab)
Írta: Donáti István
Misztikus, romantikus történet, mely nem a szokványos módon kerül
bemutatásra. A sötét színházban ülő néző két látszólag mindennapi
fiatal szerelmi románcának lesz tanúja. Mégis van benne valami
rejtélyes. Az író a néző fantáziájára bízza a szálak kibogozását.
Reggeli telefonhívás: egy fiú eltűnt. Nővére és - úgy sejtjük - volt
kedvese keresésére indul. Péter felkutatásában a nézőtéren ülők is
részt vesznek. Izgalmas utazás ez Görögországba, sok kalanddal. Az
utazókat népes kísérőtársaság veszi körül, akik minden pillanatban
rendelkezésükre állnak, enni-, innivalóval kínálják őket, táncolnak
velük. Az utazás és a megérkezés során a "nézőközönség"
mindenérzékszervét igénybe veheti a szemén kívül. A gyönyörű görög
tengerparton végül a szerelmesek sorsa is megpecsételődik, a darab az
élet nagy igazságainak kinyilatkoztatásával végződik. A "néző" számára
sok, addig homályos dolog válik világossá, ahogy a besötétített
teremben is hirtelen felgyúlnak a fények.
Rita - Simon Rita
Péter - Miks Csaba
Mariann - Kovács Judit
Kalliopi - Máj Kriszta
Idegenvezető - Nagy László
Hangmester - (Pille) Pál Zsolt
Rendező - Sallai Zoltán
Részletes információk:
www.vakrep.hu
Tel: +36-20-353-34-92