2 vers Juhász Gyulától:

 

Egy fiatal öngyilkosnak

 

Boldog halott. Vád és virág takar.
Eljátszottad az életet hamar.
Álmodni tudtál, felébredni nem.
Szíved - a boldog - íme már pihen.

A kishitűség káromol s imáz,
De téged már nem bánthat semmi láz.
Nem hallod irigy bánatom szavát,
Élő szívemre visszahull a vád.

Kontárja az életnek, én szegény,
Mélázom a szerencse végzetén,
Mely néked üdvöt és halált adott,
Nekem csak meddő, tengő bánatot.

Én bölcs bolond, ki holt eszméknek él
S fölötte a teremtő szenvedély
Elszáll ijesztő üstökös gyanánt:
Tanulnék tőled életet, halált,

De késő már a boldogság nekem,
E rózsaujjú, ifjú idegen,
Ha megtalálna, elfordulna tán
És megriadva nézne vissza rám.

 

*

 

Öngyilkosok

 

Az élet nagy harcában vesztesek.
Belátják, hogy az ő ügyük bukott
S a sápadt arcú, fáradt Brutusok
Kardjukba dőlnek és lefekszenek.

Méltók reá, hogy megsirassuk őket,
Mi boldogok, kik élni még tudunk,
Bár százszor vesztünk és százszor bukunk,
Míg sorsunk lassan varrja szemfedőnket.

De azokat siratni nem szabad,
Akik emelt homlokkal halni mennek,
Merész hajósai a végtelennek,

Kik látva a tolongást itt alant:
Közönnyel félreállnak s mosolyogva
Elindulnak szebb fényű csillagokba.