Egyetértek. Mégis azt mondom, hogy ha a virtuális ismerettség során igény formálódik arra, hogy a való életben is megismerkedjenek a személyek, akkor nem mondható szerencsésnek, ha a valóságban egy másik személyiséggel találkoznak. Persze, igen, lehetőség van arra, hogy a szabadság nyújtotta előnyöket arra használjam, hogy bizonyos gátlásokat levetkőzzek, de a dolog visszájára sülhet el, ha aztán a gátlások visszatérnek a valóságos találkozáskor.
Az anonimitás ilyen szempontból az egyén fejlődését csak hátráltatja.
Abban igazad van, hogy a szerepjátszás negatív oldalát ítélem el, bár azt sem nagyon. De mit lehet tenni: a pozitív oldalát meg természetesnek tartom, mondhatni kívánatosnak, ha (!) az az egyén lelkivilágában fejlődést eredményez. Kérdésem van: volt-e már olyan, hogy valakit megismertél a neten és a valóságban csalódást okozott, mert egyáltalán nem azzal a személyiséggel rendelkezett, mint amit megismertél? Nekem már volt ilyen esetem, persze nem negatív változásról volt szó, csak "más" volt. Furcsa. És azt gondoltam, hogy a virtuális személyisége nekem jobban bejön, de az egészet átgondolva nem volt jókedvem a dolog miatt.
Persze értem, amit mondasz, de hangsúlyozom: ha a szerepjátszás fejleszti az egyént és annak előnyeit később a valóságban is fel tudja használni, akkor nevezem jónak a dolgot. Amúgy pedig a legenyhébb esetben is tudathasadásról beszélek (persze túlzok... De ezt csak a neten teszem, a szemébe nem mondanám, mert pofán vágna).