hubab Creative Commons License 2005.11.04 0 0 4531

Ez egy érdekes téma, meddig él a demokrácia, hol vannak a határai.

Sok amerikai van, aki büszke az ország demokratikus hagyományaira, és alapból ellenez mindenféle diktatúrát.

 

De ebben benne van az is, hogy sokan közülük illúziókban élnek, azt gondolják, hogy az amerikai életforma, gazdagság valami olyan felsőbbrendűségből fakad, hogy ők mindent sokkal jobban csinálnak, okosabban szerveznek, és szorgalmasabban dolgoznak, mint a többi nemzet fiai, és fel sem merül bennük, hogy a jólétük javarészt abból fakad, hogy politikai katonai gépezetük segítségével, abszolut nem demokratikus módon dominálnak a világban.

Szóval kimegy az utcára tüntetni az iraki háború ellen, de nem tudatosul benne, hogy az ilyen akciókkal biztosított helyzetek jelentik a tartós amerikai jólét alapját. 

Szegénynek fogalma sincs, ha ő győzne,(ami persze lehetetlen) akkor abba ez a nagy jólét is belebukna, amiben azért ő is örömmel lubickol.

 

Igencsak tudathasadásos állapotba kerülne, ha választania kellene, mi kell inkább, a jól megszokott szuper életszínvonal a jelen politika mellett, vagy egy sokkal szerényebb életszínvonal valódi demokráciával és békepolitikával nemzetközi szinten is.

Persze a lakosság jó része nagyon is tisztában van ezzel, és támogatja Bush politikáját.

Előzmény: padisah (4529)