Törölt nick Creative Commons License 2005.11.04 0 0 4530
Biodízel a kukásautóba és az elnöki limuzinba Népszabadság • Petőcz András József • 2005. november 2.

Miközben Chirac francia elnök Ciroënjét már biodízel hajtja, hamarosan egy francia kisváros köztisztasági járműveibe is repceolajat tankolnak. A népszerű lépéssel csak egy a baj: ma még kérdés, miként lehet legálisan használni Franciaországban a bioüzemanyagot.

// <!-- // // -->

A francia Villeneuvois városának önkormányzata úgy döntött, tíz kukásautója repcéből nyert biodízellel közlekedik. A Bordeaux-hoz közeli kisváros egyik tisztviselője, Olivier Dourthe elmondta, hogy az autók biodízelre való átállása kísérleti jellegű, kezdetben az üzemanyag 30 százaléka származik majd a megyében gyártott növényi olajból, de hat hónap után már százszázalékos lesz a felhasználás. – Azt reméljük, hogy a város mind a 45 gépjárművét át tudjuk állítani. Ez 160 ezer litert jelentene évente, amivel a mezőgazdasági termelőket is támogatni lehet, túl azon, hogy a város költségvetésében is megtakarítást érnénk el – nyilatkozta Olivier Dourthe. Nemrégiben a Le Monde számolt be arról, hogy a Francia Köztársaság elnöke is biodízelt tankol autójába.

Franciaországban jelenleg kétfajta növényi üzemanyagot állítanak elő, az egyik a repcéből készült biodízel, a másik a gabonafélékből vagy takarmányrépából, burgonyából készített etil-alkohol. Chirac elnök új, Citroën C6-osa biodízellel száguld Párizs utcáin, így az elnök nem szennyezi Párizs levegőjét, és az emelkedő olajárak sem befolyásolják az elnöki háztartásra szánt büdzsét. A Le Monde szerint az Elysée-palotának saját benzinkútja van, amely növényekből készült üzemanyagot is kiszolgál.

Franciaországban az utóbbi hónapok jelentős üzemanyagár-emelkedései következtében mintegy 30 százalékkal növekedett az érdeklődés az alternatív üzemanyagok iránt. A növekedés természetes, mostanában kezdtek megjelenni azok a riportok és beszámolók, amelyekből a lakosság számára is világossá vált, hogy a dízellel közlekedő gépkocsik motorjába már átalakítás nélkül is lehet 30–50 százalékban üzemanyagként növényi olajat tölteni, kisebb átalakítással pedig akár 100 százalékosan növényi üzemanyagra állhat át az autós.

A Libération szerint ugyanakkor még mindig törvény tiltja Franciaországban a repceolaj használatát, hiszen elméletileg egy akármilyen élelmiszerüzletben vásárolt egyszerű étkezési étolajat beletölthet bárki a dízelmotor tankjába. Ebben az esetben hol van az állami haszon? A francia televízió, a TF1 riportjában egy fiatalember egyszerre 30 liter étkezési olajat vásárolt, aztán egyenként betöltötte a flakonokat az autója tankjába. Alain Juste, a Valenergol cég vezetője szerint Franciaországban ma háromezer dízelautó közlekedik 50, illetve 100 százalékosan növényekből készített üzemanyaggal. Egy liter növényi olaj 0,70 és 0,80 euró között van, ezzel szemben a dízel literjének ára 1,20 euró.

A növényi üzemanyagon nincs állami haszon, míg a hagyományos üzemanyag árának 70 százaléka állami bevétel, ebből 20 százalék az áfa és 50 százalék a jövedéki adó. A francia fogyasztóvédelmi igazgatóság, a DGCCRF egyik munkatársa a Libérationnak elmondta: az autótulajdonosok alternatív megoldásokat keresnek, de ez illegális, ezért növelik az ellenőrzést, hogy a jelenség terjedését megállítsák.

Mindennek ellentmond, hogy a mezőgazdasági lobbi Franciaországban egyre keményebben követeli a növényi eredetű üzemanyaggyártás lehetőségét, hiszen ez az egyébként válságban lévő franciaországi növénytermelők érdekeit is szolgálná. Ellentmondás az is, hogy miközben a francia törvénykezés még tiltja az üzemanyag-előállítást mezőgazdasági termékekből, aközben Dominique de Villepin francia kormányfő szilárd elhatározása, hogy 2010-re Franciaország Európa vezető bioüzemanyag-termelője legyen, megelőzve a most első helyezett Németországot. Villepin 2008-ra 5,75 százalékos, 2010-re 7 százalékos részesedés elérését tűzte célul a bioüzemanyagra a teljes felhasználásban.

Az egyelőre kérdés maradt, hogy az autójába a bevásárlóközpontban vásárolt étolajat töltő francia autós tevékenysége miért illegális akkor, amikor Villeneuvois város vezetése a szemétszállító autókat szinte ugyanazzal közlekedteti, illetve Chirac az Elysée-palota benzinkútjánál szintén repcéből készült biodízelt tankol a Citroënjébe.
Petőcz Andráspárizsi tudósítónkR

 

 

 

 

REPPPCÉTŐŐŐŐŐŐL REPŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰL A CITROEEEEEEEEEEN::::::::......:))))))))))))))))))