Valóban a teljes szeretetben nincsen félelem. De ugyan honnan veszed, hogy Isten mindenkihez ezzel a teljes szeretetével viszonyulna? Ellenkezőleg! Vannak a kevesek, akik megtartatnak, őket tünteti ki Isten ezzel a szeretetével. Erősen tévelygésnek érzem, ha egy negédes szeretet nevében akarnak embereket megtérésre hívni. Ez legalább olyan manipuláció lehet, mint a megfélemlítés, s legalább olyan kártékony. Ha már manipulációról beszélünk egyáltalán bármelyik esetben. Ugyanis az embereket nem Isten szeretetével, nem is megfélemlítéssel kell megnyerni (ha már valahogy), hanem az igazsággal és valósággal kell őket szembeállítani, az pedig kinek-kinek megfélemlítés, vagy szeretet lesz, s nem is biztos, hogy a puszta megfélemlítés csak rossz irányba vihet.
Nem fogok most a szabad akarat témakörébe belemenni, mert Nemo egy egész topikon keresztül tárgyalta az eleve elrendelés vs. szabad akarat kérdéseit. Egy mondatodra reagálnék csak.
"Hanem en azt allitom, hogy Isten az embert vissza allitja a szabadsag allapotaba, hogy onkent, szabadon donthessen Isten mellett vagy ellen."
Én meg azt állítom, hogy Isten eléggé hatalmas arra, hogy azt a predesztinált döntést, amit meghozol mellette, vagy ellene, te úgy éld meg, hogy szabad voltál.