Nem tévedtem. A kereszténységnek semmilyen módon nem alappillére a "szabad akarat" kérdésköre. Ha gondolod, vess más fundamentumot, mint Pál, én nem teszem. A kereszténység alapvetően nem e világon leélt életünk kérdéseivel foglalkozik. Így, ha van is (ahogy te mondod), viszonylagos szabad akarat (ilyen értelemben szerintem is van), az kizárólag a földi sorsra vonatkozik. Amivel a kereszténység ab ovo csak marginálisan foglalkozik. Ergo: szó sem lehet róla, hogy a szabad akarat alappillér lenne.

Így valóban. A kálvini tétel nem mond ellene annak, amit jeleztél is. De "alappillér" kapcsán nekem nem jut eszembe olyan, mi "a nap alatt van".

 

Megfélemlítésről:

 

"Egy felnott ember (magambol kiindulva) nem igen viseli ezt el."

 

És? Miért érdekelné ez Istent? Van akkora Úr, hogy Ő akár meg is félemlítsen, s te mit tehetsz ellene? Bevágod a durcát? Tedd! Ő látja-e kárát, avagy te? Ne legyél már gyerek...!

 

"Nem ismerek olyan misszio leirast az Irasban, ahol az ember felelmere apellalva akarnak teriteni."

 

Hát csak olvasd el az ApCselt! Rögtön az első nagyobb prédikáció olyan erős megfélemlítő elemeket tartalmaz, amelyeket ma simán manipulációként is értékelnek némelyek. Noha "csak" tényeket ír le (a mai ésszel!), úgy mint "ti gonosz kezeitekkel megfeszítettétek". Bárki jogosan (emberi módon), felháborodhatna, hogy "de hát Pilátus volt", meghogy "a főpapok". Ráadásul a szövegből tudjuk, ezek az emberek kifejezetten távolról jöttek a diaszpórából, nem is biztos, hogy ott voltak személyesen a megfeszítésnél.

No de mindegy! Tetszik, vagy sem, ha Isten meg akar félemlíteni, teheti kedvére, semmit sem vethetsz ellenébe, mert még porszem sem vagy.