"I.    MIKLÓS=II. MIKLÓS!

   

   A kb. 38 éves Miklós archidiakónust, egy városi elöljáró fiát a papság, a nemesség és a római nép – az éppen Rómában tartózkodó II. Lajos császár helyeslésével AD 858 áprilisában [i.sz. 1048 április] választotta pápává. Felszentelése április 24-én történt meg.  

   A történészek úgy tartják, hogy Miklós a legkiemelkedőbb személy a IX. század minden pápája között. Álláspontjai szilárdságának és döntései fontosságának köszönhetően pápasága jelzi kezdetét a középkorban annak a teokráciának, amely VII. Gergely, III. Ince és VIII. Bonifác pápákban teljesedett ki. (Mondin, 139.) 

 A legkisebb ellentmondást sem érzem ajánlott kronológiámmal kapcsolatban, hiszen I. Miklós i. sz. 1057-re tehető halálát követően i.sz. 1073-ban kezdődik VII. (Szent) Gergely pontifikátusa. Annál nagyobb baj lenne, ha 200 év sötét korszak után jönnének elő ugyanazok a prioritások, tervek, amelyek már egyszer testet öltöttek Miklós pontifikálása alatt. Amennyiben netán mégis igaznak bizonyulna a 200 évnyi reális sötét korszak, inkább arra kellene gondolnunk, hogy nem késői visszavetítése-e a történetíróknak Miklósnak fenti tulajdonságokkal történt felruházása.     

   Mindenki elismeri, hogy fáradhatatlan tevékenységével döntő módon járult hozzá a római székhely tekintélyének megszilárdításához a helyi egyházak fölött és a lelki hatalom értékének megnövekedéséhez, szemben az egyházi kérésekbe gyakran tolakodó módon beavatkozó világiakkal. 

  Egy évtizedes pápaságát számos esemény szőtte át mind Nyugaton, mind Keleten és Miklós közbelépése ezek tekintetében mindig meghatározó volt.

  Az idő helyes rekonstruálása érdekében nem kívánok foglalkozni Miklós apostoli tevékenységével Nyugaton, mindenki előtt ismert, hogy sok erőfeszítésre volt szüksége, hogy a nagyravágyó ravennai érseket Johannest kényszerítse a pápai primátus elfogadására, és megnyirbálja önállóságát. Miután Hinkmar reimsi érsekkel is sikerült megegyezésre jutnia, hátra maradt a keleti kérdés rendezése.

 Ez a kérdés Photiosz konstantinápolyi pátriárkává kinevezésének érvényessége körül zajlott.

  Phótiosz, a jelentős tudós és teológus, a császári kancellária és a szenátus tagja volt, amikor Methodiosz pátriárka halálakor Theodora császárnőnek sikerült saját jelöltjét, Ignác szerzetest a helyére léptetni.

Pár évvel később a császárnő fivére, Bardasz, megfosztotta méltóságától Theodorát és a fiatal Mihályt kiáltotta ki császárnak, Ignác is kegyvesztett lett. Helyére Bardasz Phótioszt jelölte és meg is választatott pátriárkának. Ignác hívei tiltakozásul ez ellen összegyűltek a Hagia Irénében (AD 859/i.sz. 1049 február), leváltották Phótioszt és az egyetlen törvényes pátriárkának Ignácot nyilvánították.  Az események azzal folytatódtak, hogy a konstantinápolyi zsinat (AD 861/i.sz. 1051) a pápai legátusok jelenlétében Ignác hivatala alóli felmentés mellett döntött. Miklós pápa viszont elutasította a zsinat döntését, ezzel saját küldötteinek a véleményét is. 

AD 863/i.sz. 1053 augusztusában a Lateránban tartott egy szinódust, ahol semmisnek minősítette Ignác leváltását, és Phótioszt felmentette állásából.

  Konstantinápoly ezt természetesen nem tudta elfogadni, és ennek hatására Photiosz ellentámadásba lendült. Rómát eretnekséggel vádolta, s többek között és főképp azzal, hogy a Filioque  szövegbe való bevételével meghamisította a nikaia-konstantinápolyi hitvallást és követelte a pápa elmozdítását székéből. Jedin egyháztörténete szerint, „A tisztán egyházfegyelmi és kánonjogi tárgyú vita így alakult át évszázados hitkérdéssé.”

 Mondin véleménye szerint „minkét fél túlzott buzgalma lobbantotta fel annak a súlyos hitszakadásnak a szikráit, amely azután a keleti és a nyugati egyház szétválásához vezetett.” (Mondin, 144.)  

 Karl Heussi, EGYHÁZTÖRTÉNETI Lexikonjából még azt is megtudhatjuk, hogyan is zajlott le ez az ellentámadás;

„Photiosz a keleti pátriárkák támogatását maga mögött tudva az AD 867-es konstantinápolyi zsinaton kimondta I. Miklósra az átkot és a  hivatalvesztést. Minderről azonban a pápa, aki AD 867. november 13-án meghalt már nem értesült.” (Heussi, 179.)   

 Egy kicsit nekem hihetetlennek tűnik, mivel a kommunikációs sebességet abban az időben négy hétre tettek Róma és Konstantinápoly között. A zsinat pedig nem történhetett szeptember 24-e után, mert a konstantinápolyi zsinaton elnöklő III. Mihályt ekkor ölik meg.  Utólag ezt úgy is felfoghatjuk, hogy a kiközösítés egy olyan pápára vonatkozott személy szerint, aki nemsokára, még a kiértesítés előtt meghalt. Komplikálja a helyzetet az, hogy szeptember 24. után a császárgyilkos I. Baszileiosz meneszti Photioszt.

  Itt meg kell állnom, hiszen az AD 867/i. sz. 1057-től megbízhatatlanná válik az LP, hiszen mint említettem Hadrianus életrajza hirtelen félbeszakadt, senki sem folytatta, ugyanakkor az elkövetkezendő sötét korszakot prognosztizálja az ismeretlen [Anastasius?] szerző.    

  Javaslom, lapozzunk előre a hagyományos kronológia szerint készült történelemkönyvekben 200 évvel előre, mi is történik ott. 

 

  1054  „A konstantinápolyi pátriárka és a pápa kölcsönösen kiátkozzák egymás! 

   

     Újabb, ezúttal végleges szakadás következik be a görög (keleti) és a római egyház között.” 

 

  Vagy, 

 

 „Umbre bíboros, IX. Leó pápa követe, megbízatását túllépve Bizáncban a Hagia Szophia-templom oltárára helyezi a Kerulláriosz Mihály bizánci pátriárkát kiközösítő bullát. A kereszténység ezzel két részre, keleti és nyugati egyházra szakad (schizma) Konstantinápoly és Róma központtal.”

 A csillagászati idő ugyanaz, még a pápák sorrendje is megközelítően jó;

IX. Leó 1049-1054  

X. Benedek (ellenpápa) 1058-1059

II. Miklós 1058- 1061 

 

(Megjegyezni kívánom, hogy a Liber Pontificalis folytatása nem tud ilyen pápákról.)