cyprus_people Creative Commons License 2005.10.31 0 0 315

  "Egy kitaláció megítélésében nagyon fontos szerep jut, a hiteles korabeli személyek szerepeltetésének. Annak ellenére, hogy állítólag nagy számban estek el egyházi és világi előkelőségek a brentai csatában, és általában a magyarok dúlásának következtében, csodálatosképpen az elesett előkelőségek közül senkit sem neveznek meg néven, Liudprand is hallgat.   

 Gombos kutatásai eredményeképpen érdekes kép tárul elénk még a hamis, utólag gyártott források alapján is.

 A leírhatatlan dúlásokat, öldökléseket és egyéb rémségeket már magában az az egy megállapítás is mélyen leszállítja, hogy a Pó-síkságon mintegy hat éven át száguldozó kalandozók a jelentősebb városok közül kimutathatóan csak Mutinába tudtak benyomulni. És ebben az ellenállás nélkül elfoglalt, nagy és gazdag püspöki városban, amelyet lakói még idejében elhagytak, a szilaj harcosok még kevesebb kárt okoztak, mint azokban, amelyeket ostromoltak, de elfoglalni nem tudtak.  

Mivel Gombos fel sem tételezte, hogy valamiféle gond lehet az idővel, ezért az itáliai oklevélhelyzet 899/904 előtti gyászos helyzetét elődeink gyújtogatásainak számlájára írta. Legalábbis nagy részben.

 A magyarok okozta csapás nagyságának megítélése szempontjából éber vigyázattal kell fogadnunk a 898/904-i kalandozás bevégződése után kelt új birtokleveleket is, amelyekben egyesek és testületek a magyarok pusztításai következtében megsemmisült, régi adománylevelekre való hivatkozással kérnek és kapnak birtokot. Mindenesetre feltűnő véletlenség, hogy a magyar pusztítást szerencsésen túlélő, régi adománylevelekkel sehol sem lehet igazolni az új birtoklevelek adatainak helytállóságát. Talán nem egészen a véletlen műve, az a jelentéktelennek látszó mozzanat sem, hogy az új birtoklevelekben hosszú időn át sémaszerű egyformasággal, olykor szószerinti egyezéssel ismétlődik a magyarok gyújtogatására való hivatkozás. Mindezek csak mellékes jelenségek ugyan, de mégis gyanút ébresztenek abban a tekintetben, hogy a birtokszerzők igen gyakran erősen túlozhatták a magyarok okozta csapást, amennyiben ez a hivatkozás egymagában is hatásos kereseti alapnak mutatkozott mind a kétes, mind a helytálló, de egyaránt nehezen igazolható igények kielégítésére. 

 Remélem nem kell hangsúlyoznom Gombos zsenialitását, amellyel megérezte, hogy milyen tömegű hamisítványkásán átgázolva kell igyekezni tisztán látni a történelemben.