Üdv,
Most kezdtem el konditerembe járni. Hetente háromszor járok, és minden szempontból teljesen bizonytalan vagyok... (eltekintve a célomtól: 3-4 kiló leadása, deréktájék, vékonyítása, hát kiegyenesítése, és általános erősödés).
17 éves vagyok, 174 centi, és 65-66 kiló.
Az első gondom: a konditerem tele van olyan emberekkel, akikhez nem akarok hasonlítani, félmeztelenül járkálnak arcok olyan mellizmokkal, meg felsőtesttel, amilyet én még véletlenül se szeretnék.
Igen, tudom, hogy nem a szél fújja oda ezeket, kemény munka kell hozzá, de én egyrészt nagyon gyorsan izmosodom, másrészt ez a látvány nagyon negatív hatással van rám, szinte elveszi a kedvem az edzéstől.
Második probléma: edzeni kellemes kifáradásig, vs. végkimerülésig.
Vegyük például a lábtolót: 100 kilóval minden gond nélkül végzek 5*10 ismétlést, ahhoz, hogy teljesen kimerüljek, szerintem 160 kilóig kéne felmennem, de az meg tönkretenné a térdemet.
Hasizomnál más a probléma: egyszer annyira megterheltem felülésekkel, hogy két hétig izomlázam volt, ha még egyszer ilyet csinálnék, jó ideig nem tudnék lemenni a terembe.
Álló vádligépen múltkor 20 kilóval végeztem 5*10 ismétlést, alig bírtam menni, olyan izomlázam lett, 3 nappal később (tegnap) pedig 35 kilóval csináltam ugyanezt, ma pedig egy alig érezhető, szinte jóleső izomlázon kívül nem érzek semmit. Ez mitől van?
Harmadik probléma: mit érdemes csinálni? Minden edzésen mindent megmozgatni, vagy a három edzésre osszam szét az izmokat háromfelé, és úgy eddzek?
Negyedik probléma: A bicepszem marhára legyengült, mellizmaim szintén - . 4*8-at szeretnék nyomni fekve 40 kilóval, de a 4. sorozatba bele sem bírok kezdeni, a harmadik már nagyon szaggat a végén.
Biztosan megoldás lenne, ha 30-35-40-40 szériákat csinálnék, de szinte szégyellek 30 kilóval kezdeni, tudom hogy ez baromság, de gyengének, szarnak érzem magam ilyenkor. Ezen nem segít az sem, hogy tudatosul bennem, hogy az érzés baromság. (az különösen nyomaszt mikor egy arc 120 kilót nyom előttem, mert az még egy reális súly, amit fel tudok fogni, és azt gondolom, mikor ilyet látok, hogy "kész, erre sosem leszek képes, jobb, ha feladom most.")
Semmiképp nem szabad feladnom az edzést (már hosszú idő óta ez az első dolog, amibe önként belekezdtem), de túlságosan hangulatvezérelt vagyok, és szinte percről percre változik a véleményem, érvek-ellenérvek csapnak össze az agyamban, egyszer azt tervezgetem, hogy mit csinálok a következő edzésen, másnap pedig úgy gondolom, hogy lepasszolom egy haveromnak a bérletemet.
Egyet egyébként egészen biztosan nem fogok csinálni: nem vagyok hajlandó hosszútávfutni. Szerintem genetikailag képtelen vagyok rá, az egész suliban én vagyok a legrosszabb futó, az ötödikeseknél is rosszabbat futok, 2 km-t talán lefutok negyed óra alatt, szerintem ez egy fokkal lassabb, mintha sétálnék. Még ebben a röhejes tempóban is szenvedek, pokolian szörnyű az egész, és a tanár nem hajlandó beírni a karót, muszáj lefutnom évente kétszer a kurva távot, hogy kapjak egy kettest...
Bocsi, hogy telesiránkoztam a topikot, remélem nem gond.. A kezdeti nehézségeken túl kellene jutni, de nagyon nehéz.
(nah, még egy dolog eszembejutott: milyen seggizmosító gyakorlat létezik? :)))
