sanya122 Creative Commons License 2005.10.24 0 0 59

Buzauba, a szállodába érkezve szinte az első pillanatban figyelemre méltó "folyosói" pletykába botlottunk: a jólértesültek azt suttogták, hogy délután 1-re a szállodába jön Cozma-apuka, hogy jelen legyen fia, Marian Cozma hároméves veszprémi szerződésének aláírásakor. Ha már a téma az utcán hevert, kicsit utánanéztünk, s a helyi lapokban megerősítést nyert az információnk, hiszen azok kész tényként tárgyalták a román klasszis magyarországra való igazolását. Új szerzeményünk az esti banketten szívesen nyilatkozott nekünk új szerződéséről.

 </P">

- Gratulálunk az MKB ellen mutatott teljesítményedhez, ami sokak elismerését kivívta Veszprémben. Hogy értékeled az MKB ellen vívott két mérkőzést?

- Nagyon erős csapattal találkoztunk, amely a BL serleg elhódítására is esélyes. Veszprémben szerencsére jól játszottam, itthon sem ment rosszul a játék, csak sajnos most nem kaptam olyan jó labdákat, mint az első mérkőzésen, így nem lehettem annyira eredményes.

- A Veszprém vezetői mikor figyeltek fel rád, mikor kerestek meg először?

- A veszprémi mérkőzés után keresett meg a vezetőség, s azt mondták, hogy régóta figyeltek már.

- Milyen érzésekkel jössz a csapatunkba?

- Megtiszteltetés számomra, hogy európa egyik élcsapatánál egyáltalán felvetődött a nevem. Nagy örömmel megyek Veszprémbe és remélem, minél hamarabb sikerül beilleszkednem a csapatba és a fantasztikus veszprémi közönség is megszeret. Szeretném megnyerni a csapattal a bajnokságot és a Magyar Kupát, s nagy álmom a BL serleg elhódítása is. Ezen eredmények eléréséhez a körülmények a bakonyi fővárosban adottak.

- Hányas számú mezben szeretnél játszani Veszprémben?

- A 15-öst választanám, de az már Pásztor Istváné. A 30-as szám is szimpatikus nekem.

- Mit üzennél azoknak a veszprémi szurkolóknak, akik nem lehettek itt Romániában?

- Nagyon jó és jó értelemben vett vagány a közönség a veszprémi, nagyon tetszett amit tapasztaltam, s alig várom már, hogy teljesítményemmel megörvendeztessem őket.

Befejezésként egy érdekes adalék új szerzeményünkről: 3, azaz három éve (!!!) kezdett el kézilabdázni Édesapja unszolására, s ennyi idő alatt érett nemzetközileg is elismert klasszissá, olyannyira, hogy ebben az idényben a veszprémi mellett német és spanyol csapatok bombázták szerződési ajánlatukkal, az
érte folytatott versenyből azonban szerencsére mi kerültünk ki győztesen.

Az interjú után több közös fotó is készült és átnyújtottuk neki az MKB Veszprém KC csapatának hivatalos sálját, amit a bankett során is a nyakában hordott. Az est folyamán a Dinamo Bukarest csapatának vezetőivel is sokat beszélgettünk, akik mind-mind azt mondták, hogy Mariannal nagyon jól jártunk és nagy erőssége lesz csapatunknak. Úgy legyen!

Előzmény: sanya122 (58)