PhilF
2005.10.24
|
|
0 0
33
|
Én a konkrét személytől teljesen függetlenül az ellen szavaznék egyelőre, hogy új embereket vegyünk föl. Szerintem, annak nem lenne túl sok értelme, hogy ha elmennénk abba az irányba, hogy – ahogy Sada fogalmazott - fölvennénk egy új kezdő ötöt és aztán ők nyerik meg helyettünk a meccset. Mert hát ugyebár az lenne a cél, hogy mi tanuljunk meg jól kosarazni, és a mi tudásunkkal nyerjük meg a meccseket.
Ráadásul pedagógia szempontból J sem lenne most jó fölvenni egy magas embert, mert – noha valszeg egy 2 méteres dobógép biztosan növelné az esélyeinket – ezen kívül szerintem van még egy csomó oka annak, hogy nem nyertünk eddig, és inkább először ezekre kellene koncentrálni, ahelyett hogy arra fogjuk a vereségeinket, hogy nem volt még egy magas emberünk. Viszont az hogy jobban passzoljunk, dobjunk, játszunk együtt, támadjunk stb. az nem megy máshogy csak úgy ha edzünk és odafigyelünk.
Egyelőre meg még azt sem igazán mondhatjuk, hogy kevesen vagyunk, 7-8 emberrel eddig mindig ki tudtunk állni (most is, pedig 3 játékképtelen sérültünk volt!), attól pedig a régi játékosok nem fognak többet járni edzésre, hogy újakat veszünk föl.
Üdv,
Phil |
Előzmény: NagyAndris9 (28)
|
|