seTTebello írta:

> Szerintem a csatlórudakat empírikus adatok alapján méretezték.

Te túl keveset feltételezel a régi mérnökökrôl.

A csatlórudak méretezésénél két alapszempont volt. Az egyik, hogy a karcsú rúd a tolt állapotban ne szenvedjen Euler-féle kihajlást, a másik pedig az, hogy a legnagyobb sebesség mellett a centrifugális erô ne hajlítsa el. Plusz a két fenti hatás összege (a centrifugális erô által meggörbített rúd természetesen könnyebb préda az Euler kihajlásnak, mint a statikusan terhelt.) Mindemellett a rudaknak minél kisebb tömegûeknek kellett lenniük, mert a kerékre szerelt ellensúlyokkal csak részlegesen lehetett kiegyensúlyozni ôket.

Ezért lettek a hajtó- és csatlórudak valamikor 1870 táján függôleges I-keresztmetszetûek. Az angolok a 20. szd.-ban elkezdtek nem-prizmatikus rudakat használni. Olyanokat, amelyeknek a keresztmetszete a rúd mentén változó volt: a közepén szélesebb és vastagabb, a két végén, a forgattyúcsapok elôtt vékonyabb. Ezekkel további tömeget lehetett megtakarítani. De persze mindezt gondosan kiszámolták. Egyedül az ellensúlyok dinamikus kiegyensúlyozására láttam tapasztalati képleteket. Különösen a hajtott kerék ellensúlyainak a méretezése volt bonyolult. Ezeken nemcsak az ellenforgattyú és az összekötô rúd jött be pluszba a számításba, de azt is figyelembe kellett venni, hogy a hajtórúd - a csatlórudakkal ellentétben - nem körmozgást végez. A hátsó vége körmozgást, az elsô vége a keresztfejjel elôre-hátra mozgást, az összes többi pontja pedig a kettô kombinációját.