Az oszmán hadsereg kiverésére számtalan alkalom lett volna. Először is Nagy Lajosnak sikerülhetett volna a Balkán ütközőállamait oly mértékben megszilárdítania, hogy azok ellen tudjanak állni a töröknek, de a nagy király terve nem sikerült, és ki tudja mit úsztunk volna meg, ha sikerül.

 

Aztán Zsigmond is tehetett volna valamit a Nikápolyi csatában. De ez sajnos nem is rajta múlott, hanem a sok népből álló és széthúzás mérge rágta seregen, nomeg persze Gévoraud lovag francia nehézlovasain, akik túl korán támadtak, és ezért vesztettük el a csatát.

 

Aztán az 1443-44. évi téli hadjárat is döbbenetes sikereket érhetett volna el, ha nem tör ki Hunyadi táborában a lópestis. Azt hiszem egy ilyen nagyszerű vezérrel, és ilyen nagyságú sereggel bármit elérhettünk volna.

 

Mátyásról nem vitatkozom. Nagyon előnyös lett volna, ha megvalósul a terve, hogy megszerezze a Német-római császári trónt, a török ki tudja, hova szorul vissza.

 

Aztán ott volt egy harminchat éves időszak Mátyás után, amikor, ha okos király veszi kézbe a dolgokat, ki tudja, talán másképp végződik ez az egész.

 

Még Mohácsi csatából is győztesen jöhettünk volna ki, ha, hogy minden idők egyik legnagyobb hadtörténészét, Zrínyi Miklóst idézzem:

„Hiszem esztelenség, hiszem gondtalanság volt, sem maga, sem török erejét meg nem tudni, idején neki nem készülni, több segítségeit meg nem várni, hanem egy Tomori Pál személyére, mint egy Istenre, mindeneket bízni, és tízszer annyi ellenséggel megütközni, semmi elébb való praemeditatio nélkül, hanem csak, mint vak veréb magát utolsó szerencsére bízni.”

 

Aztán itt lett volna a tizenötéves háború. Számtalan lehetőség, egy hanyatló birodalom (Szulejmán halála után mindenképpen elkezdődött egy hanyatlási folyamat) legyőzésére. Mondjuk úgy 1596-ig erre lett is volna esély. De aztán jött a bomlás, aztán Vitéz Mihály, Belgiojoso és Básta rémuralma, a Bocskai-szabadságharc...

 

Véleményem szerint a legjobb pillanat akkor adódott, mikor meghalt III. Mohamed, és a kis Ahmed került a trónra. Ha akkor kezdeményeztek volna egy támadást, talán másképp végződött volna ez a háború. Csak a Habsburgoknak nem volt túl sok pénze, és az ország is teljesen kimerült.

 

A tizenötéves háború utolsó időszakát egyébként nemzeti tragédiának, sorstragédiának tartom. Az az időszak, amely 1599-től 1606-ig tartó időszakot maga volt a  magyar és erdélyi történelem hét ínséges esztendőjének tartom. Lehetőség csak ekkor nyílhatott volna Magyarország és Buda megtisztítására, de ez ismert okokból nem sikerült. 

 

A tények ismeretében megállapítható, hogy Magyarország ha valamikor, hát éppen a tizenötéves háború idején nem lett volna felszabadítható, viszont korábban is lett volna már rá számtalan lehetőség. Csak Habsburg elvbarátaink ezért nem akartak tenni semmit. A magyar nemesség egy igen jelentős és pénzes része erre viszont sajnos egy kicsit későn, a vesztfáliai béke után jött csak rá