Kedves Galgadio!

> És kb. hány ezer évbe telhetett mindez, amíg a *dŭō(u) -ból az ērku [εrku] kialakult?

Az örmények i.eu. egységen belüli helyére két elmélet létezik. Addig mindkettő egyetért, hogy az önálló megjelenése viszonylag késői, és egy árja-görög-örmény egység része volt, a különbség csak abban van, hogy ebből az egységből a görög-fríg ággal vagy az árjákkal (indoirániakkal) együtt váltak-e ki. Bármi is az igaz*, csak a következő „bifurkáció” során önállósodott az örmény.

(* Alább mutatni fogom, hogy a göröggel való szorosabb kapcsolatra több hangtani érv van. Nem tagadható ugyanakkor, hogy a görög kentum nyelv, míg az örmény szatem: ennek a felosztásnak azonban ma már inkább tudománytörténeti jelentősége van. A kentum : szatem distinkciót ma már inkább a centrum : periféria viszony maradványának tartják, nem pedig leszármazási bélyegnek. Így esetünkben a görög kentumsága csak annyit fejez ki, hogy közelebb volt, közelebb maradt a cenrtumhoz, mint az árja-görög-örmény ág többi tagja.)

Ha a görög ág része volt, akkor a terminus prae quot a görögök Dél-Balkánra vándorlása jelentheti, azaz a Kr. e. II. évezred; egy forrásom szerint a korai vaskorban jelentek meg az örmények Urartu területén. A Kr. e. VI. sz.-ban már államot alapítanak (a perzsa forrásokban Armina), de vlsz. hogy már az Urartut korábban megalapító törzsszövetségben is részt vettek. (N.B. Az urartui nyelvet hasonlóképp „próbálják” a jövevényszavak alapján rekonstruálni az örményből, mint a bolgár-törököt a magyarból.) Úgy vélik egyébként, hogy etnikailag maguk is továbbörökítik az urartui törzszövetséget (ill. annak egy részét), és a forrásokban szereplő északi Hajasza-Azzi, a déli Nairi, a trák-fríg Arme-Supria törzsek, valamint hurri és luvi csoportok formálódtak egy néppé. (Az első törzsnévben az örmények egyik, jelenleg használt önelnevezése rejlik; a harmadikban pedig a másik etnonimük, amelyen a külvilágban is ismertek. A Nairi viszont azért érdekes, mert az Urartu területének egyik korai [Kr.e. XIV. sz.] elnevezése, ill. az első urartui uralkodó, I. Szarduri titulusa is Nairi királya volt.)

Egyébként a vázoltam hangváltozásokhoz nem szükséges túl sok idő. A nyelvi változások igen sokszor „subokban” történnek: hosszabb változásmentes periódusok közé hirtelen nyelvi változások tömege ékelődik. Van, hogy ekkor a nyelvek fonológiai szerkezete is átalakul, ami további változások tömegét indukálja. Ilyen volt pl. az ősszlávban az emelkedő hangzósságra való törekvés, ami nyomán jelentek meg a lágy mássalhangzók és a szótagharmónia (a szótag minden msh.-ja lágy vagy kemény), a szóvégi msh.-lekopások stb. Vö. szóeleji zár : folyékony (r/l) > folyékony :zár metatézis: i.eu. ĝhordhos > ősszl. *gordos (~ n. Garten; a. yard, lat. hortus) > ószl. grādъ.

Számomra úgy tűnik, hogy az örményben a szlávval ellentétes folyamat játszódhatott le: a szótag(kezdet?) hangjai csökkendő hangzósság (szonoritás) mentén rendeződtek át. Így az i.eu. *dw > örm. rg / rk változás nemcsak úgy modellezhető, ahogy az előző hozzászómásomban megtettem (az bináris fonológiai megközelítésű volt, nem funkcionális), hanem a csökkenő hangváltozást szolgáló metatézisként (hangátvetésként is), vagyis az első lépés egy *dw > *wd hangváltozás lett volna. Ezt támasztja alá, hogy ismert az i.eu. *bhr > örm. łb változás is, vö. i.eu. *bhrātēr > örm. ełbayr ‘fiútestvér’. Itt világosan egy *bhr > *rbh hangátvetésből indulhatunk ki. Az örm. ł ma fonetikailag [γ], azaz zöngés veláris réshang, az ł transzliteráció azt fejezi ki, hogy e a történelmi korban még l-szerű hang volt (valószínűleg velarizált [ł], mint a mai kemény orosz л {l}, ill. az angol „dark l”), mivel pl. a keresztyén eredetű – tehát a Kr. u. IV. sz.-nál nem korábbi – személynevekben ez áll l helyett, pl. Łazar ‘Lázár’. Ezen kívül az örményben van „rendes” l is; érdekes a gör. eredetű Leó szn. kétféle folytatása: örm. Levon ~ Łevont (ez szintén a régi palatális ~ veláris különbségre mutat: a görög l-t ugyan velárisként értékelhették az örmények – ezért van ł –, de magas mgh. előtt ez náluk palatális l-lé is adaptálódhatott.) R-ből is két fajta van az örményben: a sima r-rel átírt hang valójában alveoláris approximáns (IPA-val [ɹ], mint ált. az angol r), a pergetett [r] átírása „r ponttal”, azaz ̣r, de én ŗ-t fogok használni, mert ez biztosabban jelenik meg itt. A kérdéses szavakban approximáns r van, mely igen közel áll a w labiális approximánshoz, gyakorlatilag ez utóbbi illabializált változatának tekinthető.

Ha a fentiekhez hozzátesszük az i.eu. treĭes > örm. erek’ ‘3’ alakulást, akkor az alábbiakat vehetjük észre:
– itt is zár : folyékony > folyékony : zár, azaz tr >rk’ metatézis történt (az erek’ ‘3’-be szúrt második e, az erku ‘2’-től való eltávolodás végett jelent meg).
– Az i.eu. > örmény zárhang megfeleltetések az alábbiaknak látszanak (az óörmény és mai keleti örmény érték szerint), legalábbis az első szótagban:
* i.eu. zöngés hehezetlen zárhang > örm. zöngétlen hehezetlen zárhang, vö. *d (*dwō) > k (erku);
* i.eu. zöngés hehezett zárhang > örm. zöngés hehezetlen zárhang, vö. *bh (*bhrātēr) > b (ełbayr), ill. *dh (*dhughətēr ‘lánytestvér’) > d (dustr);
*i.eu. zöngétlen hehezetlen zárhang > örm. zöngétlen hehezett zárhang, vö. *t (treĭes) > k’ (erek’); ide tartozhat *p- (*penk^ŭe ‘5’, *pətēr ‘apa’) > *p’- > *f > h- (hing, hayr)
– tendenciának látszik, hogy az i.eu. alveoláris zárhangok képzése a veláris területre tolódik hátra, vö. *d (*dwō) > k (erku), *t (treĭes) > k (erek’). N.B. Érdekes, hogy ezzel ellenétes folyamat játszódott le a görögben, vö. i.eu. k^ŭetŭer > ógör. τέτταρ(ες) (tettar[esz]), i.eu. penk^ŭe > gör. πέντε (pente), ami mutathatja, hogy e két hangcsoport között a görög-fríg-örmény egységen belül „átjárás” (= kicsiny fonológiai különbség) lehetett. Az i.eu. *k^ŭ > ógör. p, valamint az ieu. *dŭ > örm. rk arra utalhat, hogy ez talál összefüggésben lehetett az illető zárhangok eredeti, ill. újkeletű labializált ejtésével. A görög-fríg-örményen belül i.eu. *dŭ- > *d^ŭŭ- lehetett, ami az egység felbomlása utáni párhuzamos delabializálódás során a görögben *d^ŭŭ- > *dŭ- > du- lett, az örményben pedig *d^ŭŭ- > *gr-, majd ebből metatézissel *rg- és végül a zöngés/zöngétlen kontraszt hehezetlen/hehezetes átrendeződésével *rk-. Esetleg ide tartozik az i.eu. *sŭesor ‘lánytestvér’ (> ? *θŭoθēr > ? *t^ŭot’ēr) > örm. k’uyr is. (N.B. Az i.eu. *treĭes ‘3’ *t-jének labialitásra utaló fejlődése talán a ‘2’ számnév analógiájára vezethető vissza, ahogy a magyarban is a hat ‘6’ miatt került h az eredeti *ét ‘7’ elejére.)

Tehát végül is három egyszerű folyamat feltételezésével: a görög-fríg-örmény egységen végén ható delabializálódással, az önálló örményt kialakító csökkenő hangzóssággal, ill. az örmény hehezetes msh.-k kialakulásával megmagyarázható az *erku. És ez a változás egyszerre (azaz akár néhány emberöltő alatt) is lejátszódhatott az örmény nyelv önállódását megteremtő, a görög-fríg egységből kiszakító „változási sub” során.
(N.B. Az *erku , ill *erek’ prosztetikus e-jének megjelenése inkább morfofonológiai, semmint etimológiai jelenség. Olyannyira, hogy a helyesírás ezek nagy részét nem jelöli, csak szó elején és végén; vö. a magyarban Mekerticsjanként átírt névben az örmény csak egy mgh.-t ír: Mkrtčyan.)

-----

Előző hozzászólásomat néhány ponton javítanom kell:

1) „Belegabalyodtam” az örmény e-k transzkripciójába: ē-vel (makronos e) az eredeti zárt e-t írják át. Az eredeti nyílt e-t (amit én ε-vel adtam vissza) az átírás sima e-vel jelöli. Az erku-ban, erek’-ben nyílt e van.

2) Lemaradt a fejlődési lánc végéről az utolsó lépés, amit a helyesírás nem jelöl:
erku (εrku) > [8] yerku.
A középörményben (XII-XVI. sz.-ban) ugyanis a kétféle e hang kiejtése (a mai magyarhoz hasonlóan) egybeesett, azzal az eltéréssel, hogy a régi nyílt e szó elején és mgh.-k után kettőshangzó lett, azaz y [j] félmgh. jelent meg előtte.