MESE A TÁVFŰTÉSRŐL - Ifjaknak és idősebbeknek

„Derék népem rászolgált, hogy a zsúfolt, düledező viskók helyett új lakásokban éljen”- mondta a koronatanács alkalmával az uralkodó.

 „Vegyétek számba a kincstár kincseit és minden várható jövedelmét, fogadjatok fel tudós és ügyes mestereket, a pénzből annyi lakást építsetek, amennyit csak lehet! Takarékoskodjatok az építőanyaggal és mindenféle mással, hogy még többet építhessetek.”

  Az ország számos vidékéhez hasonlóan, így épült meg a korábban nevesincs Panel dűlőben a Nevesincs utca 2. és 4. számú ház, a lakótelepet alkotó hasonló házsorok házaival megtévesztésig azonos minta szerint. Örültek bizony a benne lakók, látva, hogy valóra vált, amit csak a mesében hallottak: a bőség kosarából mindenki egyformán, s óhaja szerint vehetett. Örvendeztek bizony a távfűtésnek is, nem kell ezentúl a tüzelővel és a sok salakkal, hamuval bajlódni, egyforma meleg van mindenütt anélkül, hogy bármit is tenni kellene, a melegvízcsapot is csak ki kell nyitni, s máris dől a meleg víz számolatlanul. Mindez a kincstár gondoskodásának köszönhető, oly olcsón van, hogy akár ingyen is lehetne.

  A bő termésű földek terményeiért s az ügyes kezű mesterek vásári portékáiért hetedhét határon túl is annyi energiát adnak cserébe a baráti hatalmasságok, amennyit csak szükségeltetik.

  Telt-múlt az idő, az új paneltelepek egyre nőttek, gyarapodtak. Ámultak is a külföldi követek a nagy gazdagság láttán, amelyből a kincstár így gondoskodhat a népről. Bármilyen gazdag és hatalmas saját országuk, hasonlóra gondolni sem mernek, mert másra kell a pénz, leginkább arra, hogy még takarékosabban éljenek, hogy gazdagok maradhassanak. A nagy gazdagságot látván a nagyvilág legtöbb bankja szinte korlátlan hitelt ajánlott a kincstárnak, s az nem mulasztotta el soha a vissza nem térő, előnyös ajánlatokat.

  Egy nap azonban a főkincstárnok a koronatanács ülésén a következőket mondta: „Uraim, tenni kell valamit, mert a kincstár üres, sőt az elkövetkező évekre várható bevételeket is elígértük a tartozások kifizetésére. Az ország igen költségesen működik, és amit a népnek ingyen, vagy jelképes garasokért kínálunk, csak a kincstár tudja, mibe kerül valójában. Másfelől pedig sanyargatjuk, sarcoljuk alattvalóinkat, hogy a szükséges bevételeknek legalább egy részéhez hozzájussunk. Ha ez így folytatódik, nemcsak a koronát és a trónt, hanem az udvar házőrző ebeinek óljait, a tornyok rézgombjait, az udvari bolond csörgős sipkáját, és az udvari koldus tarisznyáját is zálogba csaphatjuk.”

  „Derék népem számára megadtam, mit szándékom szerint akartam, de nem kívánhatják, hogy örökkön örökké a kincstár fizessen helyettük. Amit kaptak legyen az övék, a házat és annak fűtési rendszerét, ami ezentúl a tulajdonuk, tartsák és működtessék saját érdemükben és saját pénzükön” –így az uralkodó.

  Meglepődtek ám a Házgyári utca lakói, hiszen költségeik azonnal kétszeresére nőttek, sőt az árak emelkedése sehogyan sem akart megszűnni. A távfűtés és a  melegvíz költségei a házak és a lakások legjelentősebb kiadásai lettek. Hogyan lehetne a kiadásokból valamennyit megtakarítani? Ez foglalkoztatta a Házgyár utca2. és 4. számú ház, de az egész Panel dűlő lakosságát, a többi házat városszerte, országszerte. A Házgyár utca 2-ben másként látták ugyanazt, mint a 4. szám alatti lakók, ezért másként cselekedtek, más megoldásokat választottak.

  „A távhővel van a baj, jóval drágább, még ha mérve fogyasztjuk is, és egyre tovább drágul” – mondták a Házgyár utca 2-ben lakók.
  Így hát megtakarított pénzükből kazánt vásároltak, kéményt építettek, fűtőt fogadtak, egyszóval megszüntették a távfűtést. Az épület maradt olyan, mint volt, sőt, még tovább kopott, romlott, ablakok repedtek, törtek be a lépcsőházban. Az új hibák kijavítására már nem futotta megtakarítás hiányában.

  Váratlanul ért sokakat a közköltségek ilyen növekedése, hiszen ezentúl a fűtést és a melegvizet a közös költségből kellett fizetni, hiszen a tüzelőt nem hordhatják össze lakásonként vödörrel. S az árak csak nőttek, nőttek.

  „Felesleges a lépcsőházat és a közös tároló helységet fűteni” – mondták többen, leszerelték hát a radiátorokat. A földszinti és az első emeleti lakásokban kicsit hűvösebb lett, de sebaj, feljebb állították a kazán hőfokszabályozóját. Közben a II. emelet 2. szám alatt Ravaszék rájöttek, hogy sokkal melegebb lesz, ha még egy radiátort szerelnek a meglévő folytatásaként. Alattuk persze ettől ismét hűvösebb lett, még feljebb kellett állítani a kazánszabályozót, s a számla még nagyobb lett. Elégedettek csak a legfelül lakók voltak, akik nyitott ablak mellett is élvezhették a 25 celsius fokos hőmérsékletet, bár a fizetnivalót ők is sokallták.

  Legelőbb Önállóék az I. em. 2-ben elégelték meg a sok fizetnivalót, bejelentették, hogy ők az egészből kiszállnak. Levágatták a radiátorokat, helyettük csak egy-egy összekötő cső maradt, hogy máshol működjön azért a fűtés. Így sem csökkent a lakás hőmérséklete 17 fok alá, ehhez elegendő hő érkezett alulról, felülről és a szomszédból. Szomszédja követte a példát, csak a szélső tévészobában elhelyezett vaskályhára kell néhány lapát szenet dobni, s láss csodát, máris 23- 24 fok lesz, ami bőven elegendő. Dörzsölik is a markukat, mennyivel olcsóbb így nekik.

  Rövidesen követték példájukat a II. emelet 1- ben  Függetlenék, csak ők- gazdagabbak lévén- sok pénzért új, egyedi lakásfűtő hálózatot készítettek, hőmennyiségmérőt szereltek be, s bejelentették: csak annyit fizetnek be a közösbe- akár csak Önállóék- amennyit a saját fűtőrendszerük használt fel és a mérő mutat, fizessenek csak a többiek.

  A lépcsőház törött ablakaira, bejárati ajtajára már nem jutott pénz, de minek is kijavítani, huzatos ugyan, de úgysincs fűtve.

  Míg korábban nyolcan osztoztak a számlán, így már csak öten maradtak, akiknek az energiaszámla több, mint 80 % - át kellett állni, s ahogy emelkedtek az energia árak, úgy nem jutott már a legfontosabb halaszthatatlannak tűnő javításokra sem.

  A Házgyár utca 4-ben másként gondolták. Tudták, hogy a központi fűtéses házuk csak közösen működtethető. A tervező így tervezte, s az ügyes kezű mesterek így építették meg. Nem felejtették még el a répáról szóló mesét, amelynek tanulsága : csak közös erőfeszítés hoz sikert, még a legkisebb, leggyengébb erejére is szükség van.

  „Ha az energiaárak így emelkednek, javítsunk meg mindent közösen, ami energiapocséklást okoz”. Hogy a túlfűtés is megszűnjön a felső emeleteken, a fűtési hálózatot átalakították, átkötő szakasz és hőfokszabályzós radiátorszelepeket építettek be mindenhova. A közös használatú helyiségek szomszédos lakásoktól elválasztó falait hőszigetelték.

  A felhasznált táv hőt mérés alapján veszik igénybe. A hő központ fűtésszabályozóját a szolgáltató kívánságunknak megfelelően állítja be. A hőfokszabályozós radiátor szelepek pedig minden lakásban folyamatosan biztosítják a kívánt hőmérsékletet.

  Mivel az épület teljes hőmennyisége megmérésre kerül, a ház egy összegben fizeti ki ennek költségét és lakók vagy tulajdoni hányad, vagy légköbméter, de inkább „ költségosztó” készülékek alapján vesznek részt a költség viselésben. Költségelosztók alkalmazása esetén az egyes lakásokra eső fűtési költség már arányos a tényleges igénybevétellel és lehetővé teszi az ésszerű takarékoskodást.

  Az épület fogyasztói berendezéseinek kissé költségesebb átalakításával még az is biztosítható, hogy fűtési hő felhasználás lakásonként kerüljön megmérésre