saabee
2005.10.05
|
|
0 0
45
|
CSAK A KISS ZOLT! Egy rövidebb cikk: Bonifert könnyei
"Bonifert Domonkos meghatódott. Megkönnyezte Kiss Zsolt teljesítményét. A Paks kosárlabdázója évekig játszott a Szedeák egykori edzőjének a keze alatt." Bonifert Domonkos meghatódott. Megkönnyezte Kiss Zsolt teljesítményét. A Paks kosárlabdázója évekig játszott a Szedeák egykori edzőjének a keze alatt. A Veszprémben élő szakember a bajnoki döntő után csak ült a televízió előtt, és nem tudott megszólalni. Büszke volt arra, hogy egy szegedi fiú csodás teljesítménnyel rukkolt elő. A találkozó után nem akarta zavarni az Atomerőmű bedobóját. Hagyta ünnepelni. Másnap felhívta telefonon. Beszélgetett vele. Örült Kiss Zsolt sikerének. Valahol ezért szép a sport. Az érzelmi megnyilvánulások teszik még szebbé. Megható dolog arra gondolni, hogy az egykori edző mennyivel másképpen élte meg a mindent eldöntő összecsapást, mint egy szurkoló. Lehet, hogy valahol felfedezte azt a mozdulatot, amit ő tanított meg. Észrevette azt, hogy úgy cselezett a volt játékosa, mint amit ezerszer gyakoroltak. És egy ilyen felemelő pillanatban döbben rá az ember, valahol ezért érdemes dolgoznia egy trénernek: örülni a sikereknek. És egy hosszabb! (ezt csak linkelem :) ) http://www.delmagyar.hu/cikk.php?id=59&cid=99042#Valamint egy kép:  |
|