"nem a fantázia terméke az, ha tágabb valóságról beszélünk"
Nagyon hasznos, és az emberiség fejlődédhez elengedhetetlen dolog a határok feszegetése. Mindaddig azonban, amíg bizonyíték nincs valamire, ami ismereti körünkön kívül esik, mint hipotézisről, s nem mint tényről lehet csak beszélni.
"ha filozófiát kizárólag a tudományos gondolkozás mai formájára építesz, sosem törhetnek ki gondolataid ebből"
Na nem, ez már nem így van: a mai tudományos gondolkodásba bőven belefér, sőt kötelező tartalom a határok feszegetése. Aki ma azt mondja, hogy lezárt a tudomány, az nem tudományos ember.
"A gondolkozás, a gondolat, bár az anyagban gyökerezik egy biológiai lénynél, nem anyagi a huszadik századi fizikai értelemben."
...ez nekem bonyolult, de szerintem tévedsz: a lélek egy bonyolult fogalomkör, nem hiszem, hogy definiálta volna volna valaki úgy, hogy az körülhatárolt lehetne értelmezésében. Ha azonban tudnál egy ilyet hozni, megköszönném.
Elmondom a magamét röviden - ami akár részben-egészbenazonos is lehet az sz33 (124)-ben leírtakkal -, s talán érthető lesz mire gondolok e téma kapcsán. A gondolat, gondolkodás egyértelműen biológiai testhez, pontosabban annak az idegrendszerét nagyrészt koordináló részéhez, az agyhoz van kötve, amit egyértelműen fizikai-kémiai jellemzőkkel leírható anyag alkot (momentán állítani ennyit lehet a megfigyelt tények alapján, hipotézisektől eltekintenék, mert azok száma a ki nem mondottakkal akár végtelen is lehet). Nem annyira tőmondatban , erre alapozva: ennek a rendkívül bonyolult anyagi komplexumnak egyik a mozgása a gondolkodás, az elme, a tudat ... s e mozgáskomplexum bizonyos megnyilvánulásait szokás léleknek nevezni. Ennek alapján én azt gondolom, hogy a gondolkodás huszadik századi fizikai értelemben bizony anyagi. Mivel a fizika résztudomány, nem feladata az anyagi világ teljes egészének a vizsgálata (ahogy utaltál is erre), így az agykutatás másik tudományághoz tartozik, ám ettől még állításom megítélésem szerint korrekt.
"... a művészet, az álom, a túlvilági élmények, a parajelenségek, az éntudat, a transzcendens tudat, és így tovább ..."
Az általam kiemeltek tényszerűen létezőt takarnak, mig a kékkel színezettek a laza hipotézisek szinte végtelen körébe tartoznak - amely minősítéssel megtiszteltem most ezeket, mert korrektebben ezek a színes emberi fantázia sokak számára igen hasznos termékei -, még akkor is, ha a fél világ foglalkozik ilyesmivel. Mindaddig így lesz ez, amíg tényszerű bizonyítékok nem lesznek bármelyik felvetésre.
"ma még az általa sarlatánságnak tartott irányokat integrálni" - a sarlatánok azok, akik a fent színezett dolgokból sápot húznak, s azt hiszem nem vitatéma, hogy ilyenek léteznek...
"ma még fizkusi szemlélettel láthatatlan energiafajták" - meggyőződésem, hogy a a kutatók közül sokan és sokféle hipotézist vizsgálnak. Ezek egy része majd hoz eredményt is, s be fog épülni az elfogadottak közé. Ha nem sarlatán, hanem fanatizmusával építő dolgot fog valaki alkotni, tisztelni fogja a világ, ám addig, amíg nem alkotta meg, nem babéresélyes :-)
Valamit a végére: az energiát kicsit misztifikálod azzal a laza kezeléssel, ahogy itt írsz róla. Triviális, hogy lehetnek ma nem ismert energiák, akár a biológiai lények produkciójaként is, ám erről akkor lehet csak tényként beszélni, amikor van megfigyelt tény: ami cáfolhatlan. Amíg nem az, addig felvetés, s mint sokszor írtam már akár én is, a felvetések insuláskor a fantázia világába tartoznak :-)