"Egyáltalán milyen alapon lehet egy ilyen kódex korát megállapítani? 

 A legkézenfekvőbb a C-14-es vizsgálat volna, amellyel a pergamen korát, nem pedig az írás idejét lehetne megállapítani. Természetesen alulról időben ezzel az írás maga is behatárolódik.  De ezt valamilyen okból – a pergamen védelmében(?) – nem teszik. Kicsit hasonló a Petőfi kutatáshoz…

Valószínű kegyeleti okokból nem illik bolygatni a levágott birka – amelyből a pergamen készült – korának titkát.

 Tehát marad a paleográfia tudománya, amelynek alapját egy bizonyos Jean Mabillon  maurinus bencés vetette meg De re diplomatica című művében 1681-ben. Az oklevelek hitelességének eldöntéséhez az írás vizsgálatát az egyik mérvadó eszköznek tekintette, s ennek érdekében az írásokat a IV-től a XV. Századig formájuk szerint rendszerezte. 1708-ban jelent meg Bernard de Montfaucon Palaeographia Graeca  című munkája, melytől az egész tudományág a nevét kapta. Ez az első önálló paleográfiai és kodikológiai szakkönyv, mely mintegy 200 évre alapmű lett.

 Fentiek alapján máris egy súlyos ellentmondásba kerülünk, hiszen a tudományos kronológia majd csak a 19. században születik meg, miközben mindenben a középkori Európa nagyon tudománytalan keresztény időszámításainak [a világ teremtésétől levezetett ] egymástól számos elemében különböző típusaira támaszkodik. A felettébb bonyolult szinkronizációt a különféle naptárrendszerek között, még a tudományosságot nélkülöző időszakban végezték el, a 19. században már csak apró korrekciókat végeztek.

 Miután túltettük magunkat fenti „apróságokon”, lássuk, hogy is működik a gyakorlatban a paleográfia;

 A paleográfia alapja a betűformák változása. Erre létrehoztak a beavatottak egy sajátos terminológiát, mely lehetővé teszi, hogy a betűformák nagy változatosságáról szakszerűen lehessen szólni. Így aztán a paleográfiához nem konyító átlagember csak kapkodhatja a fejét a majuszkulák, minuszkulák, capitalis rusticák, unciálisok, semiunciálisk, insularisok, stb., hallatán. 

 Szóval ennek a betűformák alapján történő azonosításnak van egy gyöngéje, egész konkrétan a hamisítás kiszűrése. Hiszen, ha egy másoló a 17. században egy általunk C-14-el nem vizsgált pergamenre mondjuk a 13. század második felében szokásos betűkkel és stílussal ír, azt bizony soha senki nem fogja tudni megállapítani, hogy 17. századi.  Márpedig a kancelláriákon, kolostorokban akadtak régi kódexek, amelyek utánzásához csak ügyes másolók kellettek. Közismert, hogy a könyvmásolás régi stílusban, Itáliában komoly iparággá fejlődött a 14-17. században. Sok gazdag megrendelő nyomtatásban is megjelent könyvek esetében is ragaszkodott a díszes pergamenkódexekhez, amelyet megrendelése alapján készítettek a könyvmásoló műhelyek.

Bonyolítja a helyzetet az, ha netán a művet régebbi kivakart pergamenre írták.

 Szerencsére létezik egy másik segédtudomány is, amelynek fogalmi megnevezése alig fél évszázada olvasható a szakirodalomban; kodikológia.

Nevezik könyvrégészetnek, kodikográfiának is.

A disciplina tárgya a középkor kézzel írott, tehát egyedi módon előállított és bekötött könyve. A kodikológia egy kódex, többnyire középkori kézirat teljes körű vizsgálata mellett általánosságban határozza meg annak materiális, fizikai jellemzőit, ezen túlmenően pedig a kódex, vagy kódexcsoport kulturális szerepét vizsgálja.

 Összefoglalva a paleográfia a kódexben található írást elemzi, a kodikológia az írás hordozóját és annak történetét dolgozza fel."