IV. A Császár

 

A Császár a legmagasabb tekintélyről alkotott belső képet testesíti meg, és ezáltal a jó vagy rossz apa archetípusának a megnyilvánulása. A Császár a bennünk élő apaképpel való szembesülésünkre irányítja a figyelmünket.

Azokat, kik rendezték a viszonyukat a "belső apjukkal", arra szólítja fel a kártya, hogy határozottan cselekedjenek a külvilágban, de mindig a jog és a rend védelmében.

Akiknek viszont még nem sikerült kibékülni a belső apaképükkel, azok hajlamosak az önkényuralomra és mások terrorizálására, vagy éppen ellenkezőleg, gyáván és önállótlanul, infantilisan cselekszenek.

Ilynekor meg kell találni azokat a pontokat, ahol a hatalomvágy, vagy éppen a hatalomtól való félelem gátolja a további fejlődést.

 

A Császár a rendszert teremtő elemet, valamint az ember stabilitásra, biztonságra és folyamatosságra irányuló vágyát jelképezi. Benne nyilvánul meg a természet törvényeivel szemben törekvésünk a függetlenségre is, ami természetesen ellentétben áll a Császárnő magatartásával, hiszen ő átadja magát a teremtés áramlatainak.

A Császár az egyenest jelképezi, a Császárnő pedig a körvonalat, ezért a Császár a lineáris fejlődésben hisz, a Császárnő pedig a ciklikusban.

 

A két kártya között határ feszül, amelynek mentén sok harcot megvívtak már. Ez a kerítés a természet és a vadon, illetve a kultúra és a civilizáció határa is egyben. Ha a Császár nem őrzi állandóan a határt, akkor  a Császárnő lépésről lépésre visszaszerzi azokat a területeket, amelyeket a Császár kemény harcok árán elszakított tőle.

Ebben a században azonban úgy tűnik, hogy a Császár komoly sérülést okozott a Császárnőnek. Most már nem a kerítés tetején kuporog, hanem áthelyezte székhelyét az ózonlyukakba és a radioaktív robbanások felhőjébe.

A súlyosan megsebzett, dühöngő Császárnő természeti katasztrófák sorozatával sújtja a Földet, és bebizonyítja a Császárnak, hogy bár az általa készített légkondícionálók szépek és drágák ugyan, de semmit sem érnek, ha a Császárnő egyet fordít a szabályozón.