satyo69 Creative Commons License 2005.09.27 0 0 28
Hát nekem volt ilyen élményem, igaz csak egy nővel az életemben, és azis régen volt már nagyon. Nogyaon szerettük a 69-es játékokat (is), s egyszer valszeg véletlenül (?)letévedt aszája, és nem is hagyta abba, majd később az ujjával is izgatta a fenekem, de első alkalommal csak egy picit digta be az ujját, de már az is nagyon jó volt. A későbbiekben sokszor, de nem mindig ott is izgatott, s egyszer a legnagyobb meglepetésemre azzal kezdte az együttlétett, hogy hasra fektetett s nagyon finoman érzékien maszirozta a hátam, combom, fenekem, majd a széttárt combjaim közé helyezkedett s nyelvével izgatta a lukam környékét, nagyon nagyon jó volt, s ekkor éreztem, hogy valami finoman belémhatol, tudtam nem az ujja mert annál vastagabb volt, nagyon ügyesen csinálta, nem kibe húzogatta, inkább körbekörbe mozgatta, nem is tudom mennyi ideig játszott velem, de éreztem, hogy közeledik a vég, pedig nem is ért a f@rkamhoz egy kicsit se, igaz a zacsimmal azért foglalkozott, s így olyat élveztem amilyet azelőtt még soha, az érzés volt teljesen más, a hatás az ugyanaz, de az az érzés mégis összahasonlíthatatlan volt ahhoz, amikor a direkt érintkezéstől élveztem. Ezután még sokszor volt ilyenben részem, s biztos vaagyok benne neki is tetszett, hogy így is a csúcsra tud jutatni. Kár hogy már hosszú évek óta nem volt ilyenben részem.