Vukkancs 2005.09.24 0 0 157 Esti teázás Az ódonművű óra ver, a mennyezeten pókok szőnek. Homlokodon bánat hever, bánata özvegy, néma nőnek,          ki fogyton véknyul, mint a hold,          mert arra gondol, ami volt          s hunyó tűznél fonnyadva fázik          és arra gondul, aki holt,          míg zöld, nagyárnyú lámpa mellett          magányosan, csendben teázik. S akkor jövök. Halk nesze sincs saruimnak, mikor belépek. Nesztelen moccan a kilincs, borzadva néznek rám a képek. - Én is teázom, kedvesem... - mondom lágyan és kedvesen. A húnyt parázsnak lángja támad. És felakasztom csendesen kék sapkád mellé a fogasra fénylő, mennyei glóriámat.