Helleluja Creative Commons License 2005.09.21 0 0 5411
Élet -energia szeretben vagyon?
 Az az ENERGIA - GÁIA amiről mindenki beszél, azt csak ZÁRT - KÖRÖKBEN, ami azonnal ZÁRT - SZEXXX - ben, ami rögtön mikor DÉMONOK megközelitenek az DÁMÁK de nem nők, mint ahogy a curva se nő? Vagyis nem igazi nő? Na, ha valakit megtudnak fogni bárhol, azt a lentiek nem engedik el, s amit tapasztalhatunk, akik már LÁTNI AKARNAK UFÓT, azoknak egy bizonyos szempontból büntől, vagyis a sötétségből ki kell jönnie, ami most minden ami e wilági elmélet, minden amit eddig tudattak velünk, csak nagyon kicsi részekben igaz, RÉSZIGAZSÁGOK amiket nem engednek meg az ALVILÁGIAK össze - illeszteni, de nem engedhetnek meg ezeket a SZERETET - KÖRÖKET létrejönni, ami először is, nem jöhet létre a FENTIEK BEAVATKOZÁSA nélkül, másodszor a fentiek csak akkor fognak láthatóan AZOKNAK LÉTEZNI - MEGJELENNI, akik már készen vannak, mert nem is lehet addig, mig a szemünk, nem nyilt ki?
 Ime az összekötettés, eleve a feleségemmel nem ugy láttuk az embert, hogy az NE ABSZI ULTI most bennünk van, s az szeret? Na, én csak keresem, mert kell találnunk egy KÖZÖS - SZELLEMI ALAPOT, ahol e wilág, itt megint nagyon vigyázzunk, mert szerintem a FÖLD, S RAJTA BENNE AZ ÉLET, ÉLŐ - ORGANIKUS - ÉLŐSZERVES RÉSZEI, nem fognak megszünni, hanem akiket ALIENEKNEK hivnánk, vagy ideggeneknek, az OGANIKUS ÉLET FOKOZÁSÁVAL, mert minden tekintettben szabaddá kell tegyed magadat, na most akár fizikailag akár szellemileg trottya valaki, először meg kell győgyulnod, a testednek is, mert arra a testre, aki igazuból vagy, vagyunk, is kihat abszolutli, sőt, maga Jézus megkinzása, most nem tudsz azonosulni vele, pedig Ő A TÖKLÉTES KÜLDÖTT, S VALÓBAN A KIUT, S VALÓBAN A VISSZA UT, A FEJÜNK FELETT, KEZDŐDNE AZ AZ ORSZÁG, AMI BENNÜNK, A SZIVÜNBE VAN?
 Most vissza a feleségemmel megtett UTAKRA, ahol ugyanaz az álom, de többenetes, mert más formába, mint valaki ami fent van, vagy a szellemi világaiba, most vegyük az első utazásokat, amikor repültünk a kocsival, na most külömböző időkbe érkeztünk vissza, mintha most leparkoltuk a kocsinkat, sokszor teljesen látok az ő szemével, azaz ami az igazi testünkkel, s neki ugyanaz a kocsija van, hiába UFÓ mint ami itt van, aztán vissza - érkezve, ahol hagytuk, már mélyen lent a föld allá került, ahol hiába ástuk, most nem tudjuk pontosan hol hagytuk, na az egy ÁLLOMÁS, ami rögtön itt ha kimentünk, átmegyünk a PARKIROZÓ HELLRE, ahol kocsit váltunk, vagy otthagyjuk amivel oda mentünk, ami megint UFÓ, csak messzebb - fellebb most nagyobb kell, de valami fantasztikus csapdába esett a feleségem, aztán rengetek bejövő, amiről irok nektek, ha van kedvetek, ezeket ellemezni, mert mondon, mindenkivel törtnik, de egyet fixxxálnunk kell, valóban van az álom, ami lehet gyakorlati, de mikor ez történik, bizon tudod hogy halot vagy!!?
 Na, mindenkibe benne  van a világa, akiben nincs, az hulla? Aztán csak türelem, meg azt a szeretet energiát ismerem, de a lentiek is, nem látjátok?
 Figyeljetek, borzalmasan félnek tőllem, halál comolyan mondom, s magam se tudom miért??? Na most még az kell, hogy többen legyünk, akiktől félniük kell?
 Na, kinyitjuk a zsákot?
 halleluja helleluja...
Előzmény: Helleluja (5409)