Na, megebédeltem :)
Szóval Hápi úgy került hozzánk, hogy kikelése után egyedül ő maradt életben a fészekaljból, és a gazdái betették a kotlós frissen kelt csibéi közé. A tyúknak ez nem tetszett, ezért nagyon elverte szegényt - nagy, hasított sebek voltak a hátán és a fején, tiszta terminátoros lett :((
A gazdaságban nem törődtek a gyógyításával, mi pedig megsajnáltuk. Olyan kis szerencsétlen volt, és úgy örült, mikor kivittük a fűbe, és megúsztattuk egy tál vízben :))
Csirketápot, kukoricadarát, apróra tépkedett pitypanglevelet és egyéb gizgazokat kapott, mellette paradicsomot, barackot, dinnyehéjat, paprikacsumát - szóval mindenféle növényt. Mindig volt előtte tiszta víz, erre a táp miatt is nagy szüksége volt.
Egy rongyokkal kibélelt nagy lavórban lakott velünk a 4.-en, a konyhában :) Ha tudta, hogy a közelben vagyunk, de nem látott minket, akkor némakacsaságát meghazudtoló módon igen nagy hangerővel sipákolt, amíg látótávolságba nem kerültünk. Ha otthonhagytuk, akkor eleinte sokáig kiabált, de később, ha nem volt mozgás a lakásban, akkor csendben maradt. Sötétedéskor szépen elaludt magától, reggel pedig hamarabb ébredt ugyan, mint mi, de elvolt, amíg ki nem mentem hozzá. Ebédidőben minden nap hazamentem, kitakarítottam a helyét, kicseréltem a vizét.
Naponta levittük sétálni az egykori játszótérre (ma már senki sem használja) – itt úgy követett minket, mintha madzagon húzós játékállat lett volna, csak úgy szedte a kis tappancsait a magas fűben :))) Megevett mindenféle bogarat, hangyát szedett, gyűjtöttünk neki apró csigát (össze kellett törni, úgy ette meg), és idővel megtanult legelni is, addig tépni kellett neki a pitypanglevelet pl. Mondanom sem kell, épületes látvány lehettünk, amint egy sipákoló kiskacsával a nyomunkban, földre szegezett tekintettel baktattunk a fűben csigákat és hangyabolyt keresve :))) A környékbeliek jól szórakoztak :)
Mikor már kb. 1 hónapos volt, kivittük a faluba egy ismerős nénihez, ott élt a baromfiudvarban 2 hónapig. Kedvencként bántak vele, nagyon szerették, de mikor megerősödött, és szép, nagy gácsérrá növekedett, elvittük egy állatotthonba, mert a lakásban már nem tudtuk biztonságosan tartani, nem igazán mutatott hajlandóságot a szobatisztaságra sem, és nem volt egy olyan ismerősünk sem, akire nyugodt szívvel rábíztam volna a nevelt gyerekemet.
Ennyi a sztorija – a menhelyen nagyon örültek neki, fajtársakat is kapott, és vicces frizurát meg álarcot növesztett :)))
Ő lenne Hápi: