Kedves Aribeth!

 

Köszönöm az egyetértést.  Az ismeretségi körömben a nyáron történt ilyen eset, azért írtam. Mellesleg a három gyerekkel othagyott, 47 éves asszony messze nem banya, sőt. Korához képest igen jól néz ki, nagyon kedves, mindenkihez van egy jó szava. Mindig felnéztem rá, egyetlen hibájának azt tartottam, hogy olyan vak volt a férje jellemhibáira, mint egy 13 éves, aki az első szerelmét éli át.  Mióta a legkisebb gyerek is iskolás, napi hat órában dolgozik (a férje egyik vállalkozásában), úszik, tornázik, ami kell. Remek alakja van, különösen a korához képest. Mellesleg egyetemi szerelem volt az övék, s az asszony elismerten tehetségesebb közgazdász volt, mint a férje. Csak neki jöttek a gyerekek és velük a gondok. A férjének meg csak a gyerekek: mikor már ki voltak mosdatva, meg voltak etetve, ki lettek gyógyítva a különféle lázakból és persze már a pelusban se volt semmi. Ennyi.

 

Ráadásul valahogy az is idegesít, hogy a társadalom valami irgalmatlanul intoleráns az ideálisnak kikiáltott életúttól eltérő életet élőkkel. Nem elsősorban a homoszexuálisokra gondolok itt, hanem azokra az átlagos heterókra, akik majd' belefulladnak az elvárásokba, az egész hülye vesszőfutásba. Elsőre kell, hogy sikerüljön az egyetemi felvételi, mert a beiskolázásnál úgyis "vesztett" egy évet. Ha elrontotta a pályaválasztást, azt be sem meri vallani még magának sem, mert "diploma kell".  Aztán azonnal meg kell házasodni, lehetőleg még az egyetemen, vagy azonnal utána, mert különben "már kifut az időből." Persze, a legtöbbnek nem sikerül megtalálnia az igazit ilyen rövid idő alatt. De inkább maguknak is hazudnak egy jó nagyot és megházasodnak, mert akkora a családi nyomás. Aztán még 30 előtt legyen meg az első gyerek, mert azután még 35-ig bele kell zsufizni még egyet-kettőt, és 35 felett már a megnövekedett rizikó... Egy komplett vesszőfutás, én mondom. :(

 

Egyik barátnőmet mindenféle csúnyácska vénlánynak elmondták már, még az én jelenlétemben is egyesek, pedig igen csúnyán tudok nézni olyankor, amikor a nekem bármi okból kedves emberekre mondanak effélét. Az anyja vagy 15 éven át azon rágta a fülét, hogy mikor lesz már férje és gyereke. Most, hogy az öcsikéje megnősült, és lett ott két baba, akikkel a (nagy)mama unokázhat, végre a csaj is fellélegzett. Kivirágzott, most még azok is szépnek látják, akik régebben csúnyácskázták. (Én speciel mindig is szépnek láttam, mert mindig is volt benne lélek.)  Most, 40-hez közel találta meg a neki valót. Mivel végre már nem volt ráírva az arcára, a "Jaj, istenem, mi lesz, ha ez a pasi sem vesz el és nem tudom szállítani az unokákat?"-szorongás, egyből észrevette a megfelelő ember.

 

Hát, ennyit az ismerősökről. Meg a tolerancia hiányáról. Bocs, hogy hosszú voltam.

 

Csót:

b