Addig jó,a míg nem értünk mindenen egyet:)
De csak a pontosítás kedvvért. Az öregtől nem közvetlenül, hanem közvetett módon lehetett tanulni. A szőrszálhasogatása jó volt, hogy lásd: egyszerű fordítói, műfordítói hiba mekkora kavarodásokat tud okozni egy olyan korszak esetén, ahol alig van egy-két forrás. Arra is tökéletesen jó volt, hogy felismerd: egy ilyensfajta okoskodás, túlságosan részletes forráskritika mennyire el tudja vinni a kutatást egy olyan irányba, ahol már teljesen elveszel a részletekben, és már réges-régen nincs átfogó képed a témáról. De Váradi többször ki is hangsúlyozta, hogy ennek az egésznek csak úgy van értelme, ha megfelelő mennyiségű háttérinformációval rendelkezel. Sajnos mivel ókoros, és szig. előkövetelmény, sajnos csak első évesek veszik fel az óráját, akik többségének sem tudása, sem pedig szakmai szemlélete még nincs, vagy nem megfelelő. Én visszajártam az órájára még egyszer negyedévesen is, hidd el, akkor már teljesen másként láttam a stílusát, és az egész órát. Bár bevallom, unalmasabbnak is tűnt, mondjuk egy Szerencsés-óra után közvetlenül...:P
A módszertani alapismeretek viszont tényleg az elsőbb évesek fejébe kell verni. Nekem volt "szerncsém" olyan harmadéves dolgozatát javítani, aki sem lábjegyzetelni nem tudott, sem pedig idézni rendesen. Nem is az volt a probléma, hogy nem megfelelően alapos a forráskritikája, hanem hogy fogalma sem volt arról, hogy ilyen létezik. Egy olyan emberke, aki Váradinál végzett leglább egy szemináriumot, sokkal könnyebb eset. Egyszerűbb a túlzásba vitt alaposságát megnyirbálni, mint alapjaiban elmagyarázni neki a kritikai módszert.