Egy idevágó vers:
Kísértés

Ne feddjetek meg érte, emberek:
Kétségek közt megtorpanok, letörve,
Hűs tófenékre bízom testemet,
S lelkem jövőnknek titkán csüng örökre.

Ha meg-megálltok majd a tó felett,
Nem lent a mélyben lelhettek meg engem,
A mennyel nézek farkasszemet
S füleljetek:nem onnan szól-e lelkem?

Sokáig néztem, hogy hab habra hull
A zöld vizen mormolva és igézve,
S kísértett ellenálhatatlanul
Tündérleányok bűvölő zenéje.

A tó susogta halkan, a habok
Szavával:"Jöjj pihenj meg zöld ölemben!
A megfáradt test jó ágyat kap ott,
S lelked csapong majd féktelen, kötetlen!"

Ugy tetszett, még a nap is hízeleg:
"Ha mélybe szállsz félelmek súlya nélkül,
Zöld habsírodra arany fényt vetek,
S lelked vakító lángom kapja ékül!"

De a kísértő perc elszállt felettem,
S mint gyáva eb, megint vackomra mentem.

A verset Mészöly Dezső fordította, visszadja a költemény Erzsébet megfáradt lelkét amely már pihenni vágyik