A szlovákiai útikönyvben, ami nálam volt, egyébként írják, hogy például 1916-ban Pöstyénben találkozott a gyógykezelésen ott tartózkodó Ferdinánd bolgár cár II. Vilmos német császárral és Habsburg Károly trónörökössel. Úgyhogy megfordultak itt egyéb hírességek is. Azt viszont nem írta, hogy Sissi is járt volna itt:( Pedig azért Ő is volt ám akkora híresség, mint az előbb említett uralkodók:-)
Ráadásul a Brigitte Hamann-féle Erzsébet királynés albumának a bevezetője, amit Gerő András írt, szintén nem említette Pöstyént, Azt írta, hogy öszesen 69 napot töltött máshol, mint Gödöllőn és Budapesten. Mindössze Mehádiát és Bártfát említi, valamint egy rövid látogatást Zágrábban és Fiuméban, meg hogy átrobogott egyszer egy éjjeli gyorsvonattal Erdélyen és a Magas-Tátra alatt. Úgyhogy úgy mentem Pöstyénbe, hogy nem tudtam róla, hogy járt ott Sissi, de azért jó így utólag is megtudni, hogy olyan helyen járt az ember, ahol Sissi is megfordult, 100 valahány évvel ezelőtt:-)
Egyébként szerintem elég felháborító, hogy ennek az Erzsébet-emlékalbumnak ez az ember(Gerő András) írta a bevezetőjét, mert a szöveg végig csak azt sugallja, hogy Erzsébetet abszolút nem érdekelték a szép magyar tájak, csak Gödöllő, és az is csak azért, mert ott szabadnak érezte magát. És szerinte a magyarsághoz sem kötődött különösebben, csak az előbbiek miatt. Szóval szerinte Erzsébetet csak az érdekei vezérelték. Nem tudom, hogy egy amúgy olyan szépre sikeredett albumot miért kellett elrontani azzal, hogy egy ilyen embert kértek fel arra, hogy megírja azt a nem odavaló bevezetőt? Persze azért még értékes könyv, mert nagyon sok szép kép van benne, és ez a Gerő-féle írás csak 2 oldal, amit persze nem muszáj elolvasni:-) De azért jobb lett volna, ha olyan embert kérnek fel az előszó megírására, aki jobban tiszteli Erzsébet királynét.
Persze az jó kérdés, hogy az évtizedek alatt miért nem járt több helyen is az országban, ha annyira szerette a magyarokat (ami szerintem nem kérdés:-) Ezzel szemben fél Európát beutazta. Sokat gondolkoztam ezen, és nem tudok jobb magyarázatot, mint hogy valószínűleg azért utazott annyit Európában, mert azok az országok mégsem az Ő országai voltak, ott talán nem érezte annyira, hogy uralkodó és nem érezte annyira az ebből fakadó kötelességeket, elvárásokat és talán nem is ismerték fel annyian, mint ha Magyarországon vagy Ausztriában utazgatott volna. Kint azért mégiscsak egyszerűbben tudott inkognitóban maradni. Valahogy nem tudok rá jobb magyarázatot, ha valaki tudna, akkor szóljon:-)