A POÉTA ÉS A NŐ 

Mia és a poéta zsúron kerültek össze. A zsúr unalmas volt, mint mindig, és az örök zsúrok szent hivatását teljesítette, vagyis párokat hozott össze. A poétát csak a neve kedvéért hívták meg - a társaság clou-ja volt -, és természetesen unatkozott. Az egészből csak a tásaság szépe, Mia érdekelte, mert Mia olyan nő volt, aki érdekli a poétákat. Szépsége nem volt hétköznapi, gyönyörű teste, csodás zöld szeme sok nagy eljövendő hódításra predesztinálta. Amellett intelligens, szellemes leány volt. Tehát ritkaság. Ezen tulajdonságainál fogva lenézte a tásaságot és szintén unatkozott.
A poéta talált egy félreeső, letompított világítású kerek asztalkát; nagy pozőr volt, és értett az ilyen érdekessé tevő helyek kiválasztásához. Mellé ülve erősen kívánta, hogy a lány odajöjjön. Mia is sokszor pillantott vágyón a zsúr egyetlen szellemi lénye, a poéta felé, miközben az üresfejű zsúrfiúkat ugratta és mulattatta olcsó szellemességekkel,  vag túl finomakkal, amiket azok nem tudtak értékelni -, de nem akart tolakodó lenni. A poéta pedig, látva, hogy Mia odanéz, feltűnően ásított, fészkelődött, szóval a legteljesebben kimutatta, hogy unatkozik, egyedül van, és nem bánná, ha valaki odajönne. Mia egy elmondott élc hatalmas tetszészajában otthagyta gavallérjait és az asztalhoz jött.
- Megengedi? - kérdezte szerényen és melegen.
- Hogyne - felelte a férfi -, vártam, tudtam, hogy idejön.
A lány harcra készen, ingerülten vonta fel szépívű szemöldökeit a szokatlan fogadtatásra, de a következő percek már barátságos vitatkozásba elmerülve találták őket.
Mia baráti kegyeibe fogadta a poétát, míg a poéta ezen az estén beleszerett a szikrázó eszű, göynyörű lányba.
Azóta együtt mentek mindenhová: színházba, matinákra, országgyűlési ülésekre és ligeti sétákra. A költő árnyékává lett a nőnek.
Sokat vitatkoztak nagy problémákról. Életről, halálról, szerelemről, de Mia olyan nyíltan fejtette ki előtte elveit, hogy a poéta nem mert a maga érzéseivel előhozakodni.
Egy fülledt nyári este, a poros ligeti fák alatti megszokott padjukon ülve, éppen egy versen vitatkoztak, mikor a poéta hirtelen, átmenet nélkül kitört.
- Szeretem, kívánom magát! Vérem legutolsó cseppjével is - lihegte a lány fülébe. - Ne higgye, nem is a testét akarom, csak a lelkét. Maga ért engem... A lelkét akarom azon a gyönyörű száján kersztül megcsókolni, azon a gönyörű testén keresztül átmelegíteni. Szeretem a lelkét, értsen meg... Szeretem!
Mia először meghökkent ettől a rázúduló részegítő mámortól. Nem tudta, mit csináljon. Lélekjelenléte cserben hagyta. De csak egy pillanatig. Aztán pajzánul csillant fel a szeme. Lényének egész dévaj szellemessége benne volt tekintetében, ahogy a poétára nézett. Óvatosan átcsúszott a pad másik oldalára. Előkotorászott kis lakkozott kézitáskájából egy közönséges papírzacskót. Hogy hogyan került ez ebbe a misztikus női lomtárba... ki tudja? Ahogyan sohasem tudjuk elképzelni, hogy bizonyos furcsa dolgok kerülnek a női táskák rekeszeibe. Szájához vette és csinált pátosszal, hatalmas színpadi sóhajjal felfújta azt, és összeszorítva a zacskó száját a férfi felé nyújtotta.
- Látja, ebbe belesóhajtottam, belepréseltem a lelkemet. Csókolja meg! - parancsolta.
A poéta szinte gyermekes megdöbbenéssel vette át, oly áhitatos óvatossággal, hogy egy szemernyi se csússzon ki belőle, majd észrevéve a helyzet komikus voltát, dühösen csapta a padhoz. A zacskó nagyot durranva szakadt szét.
Mia kétségbeesett arccal ugrott fel - de amely alatt csak nehezen tudta visszatartani ki-kibuggyanó kacagását.
- Kegyetlen ember. Széttörte a lelkemet. Szélnek eresztette az én gyönyörű lelkemet!
És érzékizgató, gyors, apró léptekkel tűnt el nyúlánk alakja a sétány fái alatt, az Aréna út irányába.
A poéta magához térve sután bámult utána, szája szögletében érezve egy el nem csókolt csók kesernyés ízét.
Először azt állapította meg önmagában, hogy a kudarc után nem mehet el a holnapi találkozóra.
Azután a papírzacskó ötlött eszébe, és furcsán, maró öngúnnyal gondolta el:
- Érdekesek vagyunk mi, nőben a lelket szerető férfiak. Véletlenül mindig szép nők lelkét szeretjük... Érdekes.
És mint egy gyermek, kinek hirtelen és kegyetlenül felnyitották a szemét, igen csalódottnak és keserűnek érezte a szívét.