Éppen a napokban gondolkodtam azon, hogy nem szívesen bízok abban aki azért nem tesz valamit mert az "bűn" ... ebben mindig van valami külső elvárás, amely  nem mindig énazonos. Abban bízok jobban akinek eszébe sem jut a lehetőség.

Pont ezért korlátozottan értek egyet azzal, hogy eldönthetjük mit tartunk be és mit nem.  A fizikai korlátok evidensek, de - legalábbis személyes tapasztalatom szerint - a szociális viselkedés, a gondolkodás folyamataiban sincs messzemenő választási lehetőségünk ... alapvető motivációinkat öröklöttség, és neveltetés határozza meg.

Az "akarat" nevű valamivel pont az a probléma, hogy része azon szabályozó-vezérlő rendszernek, amit ő magának kellene megváltoztatni. Így aztán illuzórikus az az elvárás amely a "csak akarat kérdése" jelszóval követel más viselkedést és gondolkodást.  Úgy is fogalmazhatnék, hogy azt akarjuk amire programozottságunk késztet, és utána ezen akaratunknak megfelelően viselkedünk ....  és nem fordítva.

Tapasztalatból tudom, hogy lehet változtatni ezen, de nagyon kis mértékben, és teljesen más úton mintsem a racionális "megmondás".