Pont ez benne a szép, hiszen ő emelte magát magasba, csalfa fellegek közé. Ő az, ki ha zuhan majd, szárnynak hitt karjait csapkodva, tévhit vára nem segít. Puffanni fog keményen, és talán ez lesz szerencséje, mert ébredve, s nem álmodva, látja majd magát a sárban, miközben te, ki érdemtelen, kegyesen mosolygsz, s állsz, általa döngölt talaján.