Várnai Zseni

SZEPTEMBERI DÉLUTÁN

Az őszi fény, mint frissen pergetett
aranyló méz, csurran a lombokon,
a lankákon, a szelíd dombokon,
a városon s az álmodó Dunán.

A szél sóhajt a tűnő nyár után,
mint bús szerelmes és a télre gondol,
mikorra minden nyári díszt lerombol,
cimborázva esővel és a faggyal.

A bágyatag nap elomló arannyal
poroz be mindent, vén fák fölragyognak,
búsongó szívvel madarak dalolnak
s lassan leszáll a szeptemberi alkony.

(1920.)