Nyáresti áhitat

Lépkedj vigyázva, kedves!
Míg mély varázsa tart
e percnek, ülj le mellém.
A csöndet ne zavard.

Az Ur mennydörög olykor,
máskor a suhogó
tölgyek holdfénybe rezgõ
szavával suttogó,

máskor csókokba csattan
termõ parancsa, majd
költõk szájával szólal,
mikor a rím kihajt.

Most, hogy ily enyhületben,
mivel sem küzködõn
ülök a tiszta csendben,
a tiszta küszöbön:

egy kis tücsköt választott
s e cirpelésen át
beszél. Figyelj, figyelj csak!
Én értem a szavát.

1934