Erdekes amit mondsz.

A napokban latogattam meg az egyik idos baratnomet - es persze elobb-utobb a ferjekre terelodott a szo.
O is olyan hogyisirtad - "ratelepszik" fele.
Tobbfele dolog jutott eszembe amig figyeltem arra amit mondott, tobbek kozott az, hogy az egyutteles (tobb mint otven ev van mogottuk) soran kialakulnak a szerepek.
Itt: a ferj a penzkereso, az asszony otthon van, a gyerekeket neveli, a haztartast vezeti, es ugy altalaban a hatteret szolgaltatja.

O mindezt tokeletesen csinalta, sot tul tokeletesen - elveszitve az oromot, a sopontaneitast, a lazasagot. Kompenzalta a ferjenek a hianyossagait - halogatas, nehez donteshozas, bizonytalansag sok esetben. . latszolag ugy nezett ki, kiegeszitik egymast.

Aztan egyedul maradtak, mert a gyerekek felnottek - es jott az az erzes, hogy az elet maskepp is lehetne mint ahogy eddig volt. . .
Lazadas mind a ket reszrol: a ferj nem akart "iranyitott" lenni - a feleseg meg ugy erzi, ki volt hasznalva.
Nem valasrol van szo, csak arrol hogy az eletkorral, a csalad szerkezetenek a valtozasaval hogyan valtozzon a kettojuk viszonya.

Nekem az volt a velemenyem kettojukrol: jol olajozott szerkezet, minden ugy mukodik ahogy kell, hatekonyan, pontosan, egyetertesben.

Az en erzesem, a "ratelepszik" (ferj vagy feleseg) akkor jon, ha az egyik valtozik - es a masik nem - probalja a megszokottat tartani, betartattni a masikkal.
Valtozni meg nem konnyu - mert amennyiben lehet a ragaszto a megszokas, annyira lehet az ellenkezoje is.