Pontosan erre gondoltam. Ott a pont! De hogy az egésznek mi volt a célja: Mászkáltam a múzeumban, és ahogy megpillantottam az E&L SD-45-öst, beugrott, hogy ezt én már láttam képen. Azután megnéztem a fő büszkeség Big Boyt, és emlékeztem, hogy ugyanez a példány volt ugyanabban a kiadványban. Innentől kezdve nagyon érdekel, hogy Herring úr (vagy a fotográfusa) tényleg olyan lusta volt-e, hogy besétált egyetlen múzeumba, és az ott lévő járművekből kikerekítette a vasúttörténet teljes amerikai részét, vagy sem. Szvsz az SD-45-ösnél találhatott volna nagyobb példányszámban gyártott, v. sikeresebb, v. erősebb, v. modernebb gépet is (ha nagyobb hengerszámút nem is, de ez a laikusokat kevésbé érinti) a dízelkorszak illusztrálására, még aktív szolgálatban is. Írhatnátok még egy-két pályaszámot a könyvből, utánanézek a múzeum katalógusában, hogy bent vannak-e.