Gázló – egy emlékezetes túra „Hogyan mondjam el neked, amit nem lehet, mert szó az nincs…” Ezzel a régi slágerrel az agyamban keresem a szavakat. Munkálkodik bennem a kétség, képtelen vagyok visszaadni mindazt, amit nekem jelent a Gázló. Talán még mindig a szerelem a legjobb megközelítés, bár azt sem sikerült még megfogalmazni, talán csak a legnagyobbaknak. És, hát hol vagyok én azoktól…

 

A kollégium vadidegen ágyában ébredek, kell néhány pillanat, míg magamhoz térek. Azonnal magával ragad az izgalom, eljött a régen várt pillanat, ma van a Gázló. Kitárom a kopottas ablakot, nagyot szippantok a friss veszprémi levegőből. Fürkészem a látóhatárt, milyen idővel kecsegtet a nagy napon. Kellemesnek ígérkezik, de a távolban elszórtan néhány baljós felhőcske riogat. A gyors készülődés alatt egyre fokozódik bennem a feszültség. Enni kell valamit, de csak nagy áldozatok árán sikerül legyűrni néhány falatot. Menni kéne már!

 

A rajthelyen a szokásos lázas készülődés, a legtöbb arcra kiül az izgalom. Szinte tapintani lehet a feszültséget. Van ki kényszeredett humorral, más némi bemelegítéssel próbálja leplezni idegességét. Aztán szép lassan eljön az idő, komótosan felsorakozunk, és Zsolt végre megadja a rajtjelet. Meglódul a társaság, fényképek készülnek, valaki egy jóízűt kurjant, felhangzik néhány bíztató kiáltás. Megyünk!

 

Surrognak a gumik az aszfalton, zene füleimnek! Igyekszem előre, hamar az élre állok. Gyorsan és kicsit veszélyesen nyomulunk az ébredező történelmi város szűk utcácskáin. A városnézés ezúttal elmarad, csak néhány pillantás jut a páratlan látnivalókra. És máris itt az első EP. Szerelem sziget. Találó név! Gyorsan begyűjtjük jelenlétünk igazolását, majd hamarjában átkelünk a Séd hídján. Sokan vagyunk, állapítom meg magamban. Tekerünk tovább.

 

Lassan elfogy a város, egyre ritkábbak a házak, és ezzel fordított arányban sűrűsödnek a pocsolyák. Az elmúlt napokban lehullott tengernyi eső még sok helyütt jelen van. Mi lesz még kint a terepen? Nem érdekel, lesz ami lesz, nem hagyom, hogy bármi lerontsa az ünnepi hangulatot. Lackó-forrás a második EP. Mintha még többen lennénk, mint az előbb. Aggaszt a tömeg látványa, vagyunk vagy harmincan. Megyünk tovább, az adrenalin továbbra is a plafonon. Mellettünk a Séd tekereg, ennyi vizet már régen láttam a medrében. De jócskán kijut a vízből az útra is. Eleinte még kerülgetjük a tócsákat, mindhiába. Végül a beletörődés lesz úrrá rajtunk, és már nem akarjuk minden áron megúszni a sarat. Hosszú sorban kígyózik a csapat a sok helyütt egynyomossá szűkülő pályán. Néhányan elcsúsznak, néhányan lökdösődnek, de nincs komolyabb gond, megy a szokásos jópofizás. És már itt is a márkói híd, a harmadik EP.

 

Rövid frissítés és könnyed csevegés, és ismét nyomjuk tovább. Rövidesen kisebb dombocskákhoz érünk, itt már rostálódik a mezőny. Bánd főutcája az ébredező falu képét mutatja. A kocsma bezzeg hangos…, ámulattal vegyes tekintetek kereszttüzében száguldunk végig az álmos falun. Kockázatos átkelés a 8-as főúton és máris Herend a következő állomás. Nincs igény az utolsó vásárlási lehetőségre, így nekivágunk az emelkedő leküzdésének. A lentről riasztónak tűnő hosszú kapaszkodás inkább unalmas, mint megerőltető. Fentről még visszatekintünk a völgyre, látótávolságban nem követ senki. Elbúcsúzunk az aszfalttól, és azonnal elsüppedünk a marasztaló bakonyi dagonyában. Rövid tolás után ismét nyeregbe pattanunk. Élvezetes hullámvasutazás és gyönyörű panoráma után érkezünk a Fodor-tanyánál üzemelő EP-hez. Itt már komolyabb időt szánunk gép és ember frissítésére. Néhány harapás szilárd táplálék, friss forrásvíz a kulacsba, néhány csepp olaj a láncra.

 

Legurulunk a domboldalon és átkelünk az első komolyabb sártengeren. Kis idő múlva elhagyjuk a földutat és bevesszük magunkat a rengetegbe. Rövid tanakodás következik, kisebb eltévedés, de végül megleljük a helyes utat. Üggyel-bajjal bokáig merülünk a patakba, cuppog cipőnkben a vizes dagonya. Jót derülünk egymáson és magunkon. Következik az árnyas fákkal övezett Szénahordó út, ezt kényelmes tekeréssel abszolváljuk. Pápavártól ismét aszfaltosra vált az út, bennem előtörnek a hajdani rallye versenyek emlékei. Ennek megfelelő tempóban zúgunk, helyenként közel az ötvenhez. Éles balkanyar után emelkedik, innen már csak a fiatalok és az erősek rohannak tovább. Nem baj, úgyis lassan itt a következő EP, ez már Királykapu.

 

(Talán egyszer lesz folytatás, talán...)