Így van, nekem bizony egy kicsit soknak tűnik a Holocaust magyarországi felhozatala. Most valahogy egy kicsit lecsillapodott a dolog, de tavaly szinte havonta voltak hivatalos állami megemlékezések, ilyen-olyan gyásznapok, melyekhez mindig találtak valamilyen évfordulót (a bevagonírozások kezdete, Auschwitz felszabadítása, stb.). Ehhez jött még a Sorstalanság dömpingje is, amire a magyar olvasótábor úgy csapott le mint légy a szarra, minden sarkon összevont szemöldökkel olvasgató, közben magukat húdeértelmiséginek gondoló egyetemistákat lehetett látni Sorstalansággal a kezükben, a tévé minden nap húsz percet szentelt annak, hogy hogy is áll már a film és hogy a Citrom Bandit alakító színésznek milyen gyermekkori élményei voltak és hogy a főszereplő hol tanul és mi a véleménye a Holocaustról. Talán érthető, hogy ha a csapból is ez folyik, néhány ember megundorodik ettől az egésztől és én ezek közé tartoztam.

De még nem is ez a baj, ahogy azt már leírtam valamelyik korábbi hozzászólásomban. Az a baj, hogy a Holocaust aránytalanul nagy részt kap az ilyen megemlékezésekből, sőt, három nemzeti ünnepünkön kívül szinte csak a Holocaustra emlékezünk lépten-nyomon. Miért nem lehet emlékezni Trianonra? Most ne mondjuk azt, hogy lehet, megtehetem, mert nem, csak ha vállalom a ballib média "náci" bélyegét. Arra meg nem nagyon fáj a fogam. Miért nincs egy normális Trianon-emlékmű, miért nincs állami megemlékezés ha ez a Holocaust esetében évente többször is lehetséges? Mikor emlékezünk a doni katasztrófára olyan elánnal mint a Holocaustra? Mikor emlékezünk az első világháborúban meghalt, millió feletti számú magyar katonára? Hát ez az, hogy soha. És az sem kifogás, hogy ezek egy generációval korábban történtek, mint a Holocaust. Mert egyrészt ez nem számít (ha ez számítana már a Holocaustra sem kéne emlékezni, hiszen régen volt), másrészt a doni katasztrófa ugyanakkor történt, vagy vegyük például a párizsi békediktátumot, amikor másodszor is megcsonkították az országot és visszaállították a Trianoni határokat, szóval az meg még a Holocaustnál később történt... A mai magyar politikai elitnek és a balliberális értékrenddel beetetett híveiknek csak akkor fontos a történelemre való emlékezés, ha az pont a Holocaust. Akkor viszont elmondják ezerszer, hogy milyen fontos az emlékezés, csak éppen ignorálják a 20. századi magyar történelem többi fontos eseményét, melyek szerintem még meghatározóbbak voltak történelmünkben mint a zsidók deportálása. Ez a nagy baj, Mumu, ezért tartom én magam tudatosan távol ettől az egész Holocaust-dömpingtől, mert bizony nevezhetjük annak. Nem, nem antiszemitizmusból és nem gyűlöletből, amit te mindenféleképp ki akarsz silabizálni a hozzászólásaimból és mindenképp rám akarod erőltetni, hogy aztán megkérdezhesd diadalmasan: na miert gyulolod a zsidokat? De jo valaszt adj am!

Kertésszel viszont nem elsősorban az a bajom, hogy Holocaust-témájú könyvet írt, bár már az sem tette éppen szimpatikussá. Ha nem olvasom a nyíltan magyargyűlölő nyilatkozatait, amiben megtagadja szülőföldjét és hazáját és az egész magyar nemzetet sértegeti, akkor talán átfutottam volna a könyvét. De ezekkel a nyilatkozatokkal engem személyesen sikerült megsértenie, azért magától értetődő volt, hogy én ezt az embert totálisan figyelmen kívül hagyom, pénzt pedig főleg nem szánok a műveire és azok filmes formátumára sem. Hogy ne tudj belekötni: nem azért rühellem Kertészt, mert zsidó, hanem azért, mert annak ellenére, hogy magyarnak született, már nem az. Ez az én szememben megbocsájthatatlan.