Jó, akkor most idézetek következnek Imre Kertésztől, egy kicsit jobban megismerhetjük általa ezt a kedves úriembert:

"...semmiféle nemzeti szolidaritást nem tudok kialakítani magamban az úgynevezett magyarsággal, azaz nincs magyar identitásom, nem érzek s nem gondolkodom együtt a kétségbeesett magyar ideológiával!"

"Magyarországon nem tudtam dolgozni. Ön nem tudja az ottani körülményeket elképzelni. Nyílt antiszemitizmus uralkodik. Nyíltan nácik, agresszív nacionalisták lépnek fel a médiában. Egyáltalán nem olyan finom urak, mint Herr Walser. Ez majdnem olyan undorító, mint amilyen a harmincas évek vége felé volt."

"Március van, süt a nap, közel a nemzeti ünnep. A Margit-híd aluljárójában fehér szakállas vénember, csendőrsárga ruhában, nemzeti színű karszalag, a közepén fekete kettős-kereszt, a fején cserkészkalap, árvalányhaj, színes tollak egy kiöregedett nacionalista Winnetou. Lepedőnyi trikolórba burkolózó fiatalok, öles kokárdák fölött razziázó, gyűlölkö-dőn villanó tekintetek. Ezeket az embereket nem az antiszemitizmusuk, a fékezhetetlen, korlátolt és mindenféle alkalmazkodásra képtelen egocentrizmusuk fogja elveszejteni? Ezek a tulajdonságok csupán jelei annak, hogy már régen elvesztek."

"A nyelv? Igen, az egyetlen, ami köt. Milyen különös. Ez az idegen nyelv az anyanyelvem. Anyanyelvem, amelyen megértem gyilkosaimat."

"E kritika engem magyar írónak nevez. Kérdés: miért kell engem magyar írónak nevezni, holott többnyire magyar környezetben játszódó történeteket írok, s magyar nyelven? Miért e szinte provokatív állítás tehát: magyar író?? Nyilván, mert nem vagyok az. Bizonyos körülményeknél fogva nem tartozom, nem tartozhatom ide, nagyrészt legalábbis nem azoknak írok, akiknek a nyelvét beszélem, s ezt szinte jólesik ennyire világosan megfogalmaznom?"

Azt hiszem ennyi elég is, hogy levonjuk a következtetést: Kertész Imre maga sem tartja magát magyarnak. Nehogy már te jobban tudd nála, Mumu. Úgyhogy a hozzászólásod második fele tárgytalan, nem is válaszolnék rá.

2. Nem minősítettem irodalmilag Kertészt és műveit, hiszen nem olvastam őket, látatlanban meg nem szoktam kritizálni. Csak mint embert minőstettem a büszkeségünket. Úgyhogy a felháborodás részedről nem jogos.