Kár föladni eredetiségünket
>
> Elnézem a balatoni úton sorjázó autókat. Nem is oly rég még tíz
> rendszámból kilenc külföldi: német, osztrák, olasz, holland volt. Ma
> fordított az arány: csak elvétve akad külhoni jármű, döntően csak
> magyart látni. Ez persze örvendetes is lehetne, hiszen mind több
> honfitársunk nyaralhat, s kitűnő autókat hajtanak. Másrészt viszont
> megcsappant az érdeklődés irántunk a nagyvilágban. Nem elég a Balaton
> bársonyos vize, selymes fövenye. Útjaink K. u. K. minősítést
> kaphatnak: no nem a Monarchiát idézve, hanem mert kátyúk és a legősibb
> szakma képviselői lepik el. Országimázs helyett országblamázs.
> Megtelik a kosár. Jó nevű hazai sörgyár dobozos termékén a hangzatos
> felirat alatt egészen apró betűkkel a megjegyzés: import termék hazai
> kiszerelésben. Lám, a magyar termelés „titka", hogy itthon csomagoljuk
> a máshol, mások által előállított portékát. Legalább a fokhagyma
> eredeti makói. A pénztárnál derül ki, hogy makói, de nem a fokhagyma,
> hanem a cég, amely Kínából importálja. Röhej. A Balaton-parti
> üzletsoron tengeri halat sütnek, pezseg a homoki bor.
> Horvát ismerősöm hívta föl rá a figyelmemet, hogy egyszer mennék már
> végig villamossal Budapesten a Moszkva tértől a Móricz Zsigmond
> körtérig, és számolnám össze, hogy hány magyar elnevezésű vendéglőt
> látok a fővárost szinte körbeszelő útvonal két oldalán? Siralmas
> eredményre jutnék. Egy országba úgy érdemes ellátogatni, ha ott valami
> újat talál az utazó, nem pedig ugyanazt, amit bárhol másutt. Egy
> ország akkor érdekes, ha eredeti. Mi nem vetekedhetünk nálunk
> szerencsésebb népekkel, akiknek pompás tengerek, pazar hegyláncok
> jutottak. A mi csáberőnk az eredetiségünk, bájosan szelíd természetes
> környezetünk. Önkéntelenül is vonzó a kíváncsi utazó számára rejtélyes
> származásunk, amely révén legendás népekkel: szkítákkal, hunokkal, sőt
> újabban az etruszkokkal, a japánokkal és a koreaiakkal hoznak minket
> rokonságba. Érdekes az európai őslakosok szemében, hogy Ázsiából idáig
> vándorolván megmaradtunk szigetként, szinte rokontalanul a szláv, a
> latin és a germán népek tengerében. Megtartva őseink nyelvét, amelynek
> tudománya nehézsége miatt az európaiak szemében fölér a bölcsek
> kövének ismeretével.
>
> Vonzó lehet az is, hogy számarányunkhoz képest milyen nagy szerep is
> jutott nekünk időnként Európa történelmében, kultúrájában, tudományos
> és sportéletében. Még „utolsó csatlósként" is a hőséget értékelték
> bennünk, s ha rossz ügyért is véreztünk, feledtette, hogy
> akarva-akaratlanul az európaiság védbástyájának számítottunk 1456-ban,
> Nándorfejérvárnál, vagy 1956-ban, Budapesten. Égig érő bérceink, három
> tengerünk, hatalmi státusunk már a múlté. Az öreg földrészen sokáig
> sikk volt Magyarországra járni. Sajátos keletkutatás. És nem csak az
> egyébként koránt sem lebecsülendő, csak eltorzított pusztaromantikának
> köszönhetően. Nem csak azért, mert kelet- és nyugatnémet nálunk
> találkozhatott, csehszlovák, lengyel nálunk lélegezhetett föl. (Mint a
> balkáni háborúk idején a szerbiai, horvátországi, boszniai rokonok.)
> Nem csak mert olcsónak, tranzitútvonalnak számítottunk. Vágyakozás
> volt ez egy rejtelmes világba. Akkoriban is voltak szerte Európában
> turisták millióit vonzó déltengerek, síelőket csábító alpesek,
> gazdagabb országok, szebb városok. De a civilizáció nem pusztán javak,
> külsőségek függvénye. Több annál: egy néplélek kisugárzása. Ennek
> pedig az eredetiség a fényforrása. Ha ezt föladjuk, többet
> veszítünk,mint Mohácsnál, Trianonban. Önmagunk