Este az alföldön

Az alkony kéken hamvazó ködében
Most térnek nyugovóra mind a házak,
A csöndbe bámulnak komoly fehéren
S tetõiket lehúzza az alázat.

Az ablakok kis, vaksi fénnyel égnek,
Öreg parasztok néznek így az éjbe
És lecsukódnak jó korán e fények
S virraszt tovább az udvar jegenyéje.

Mint régi csõsz, dúdolgat egymagában
S a csillagokba nyújtózik didergõn,
Alatta boldogabb a tyúkok álma
S ha elszundít, hát õ is egy az erdõn.

Az országút elindul bandukolva
Az éjszakában, tornyokat keresve,
Fáradt utast és aranypénzt a porba
S egyszer csak eltûnik a végtelenbe.