Ha tényleg van valamiféle helyi összefogás, az nagyon értékes lehet - nem csak egy konkrét tér, de a város önértékelése meg jövője szempontjából is.

 

Az öreg Vadász egyébként elég súlyos figura, amikor épp (elég) józan és odaér ahova mennie kell, akkor rögtön elszaval egy-egy önmaga alkotta verset (borzalmasak, érzelgősek - brrrrr), és elkezd hosssssszasan anekdotázni, ha lehet, mikrofonba, függetlenül attól, hogy ő-e a főszereplő vagy sem. A legutóbb egy pályázati eredményhirdetésen a Gyurcsány elől vette el a szót.

 

Na de mindegy.

Visszatérve a historizálásra: minden kor önértékelését és önbizalnmát mutatja, hogy mennyire mer természetesen atzonos lenni önmagával - és mindél inkább mer, annál természetesebb lesz, annál magátólértetődőbbek az eszközei. Ha meggondoljuk, a történnelemben SOHA nem volt olyan korszak (a XX. század előtt), amikor megpróbáltak volna úgy illeszkedni a meglévőhöz, hgy bármi módon másolták volna. természets vol, hogy a barokk barokkosan folytatta a középkori maradványt, a szecesszió szecessziósan a barokk épületet, és így tovább.

 

A bej nem ezzel van - hiszen ez a legtermészetesebb dolog, mindig is az volt. A baj a léptékkel, az aráánnyal, az alázttal, a hely megismerésével van, a minőséggel, a hozzáértéssel.

Erről a tervről üvölt, hogy egy ötperces skiccnél többet nem foglakozott vele a Kossuth Díjas Tervező Úr, hogy Bajára leutazott-e, az meg egy további kérdés.

 

Ha netán egy kastély öröklünk, ahhoz nem fogunk hintót vásárolni, nagyon jól mutat mellette az ezüst merci is - mind a kettő minőség. És nagyon jól megférnek egymás mellett. Szóval szereintem termászetes, hogy mai épület épüljön ma - és ez nem feltétlenül jelent buta üvegkockát.

 

De ezt a korábban általam berakott képek talán a szavaimnál jobban igazolhatják is.