Lángolni jöttem...

Lángolni jöttem én közétek,
Ti fázós lelkû emberek.
S míg öntüzem lassan eléget,
Elérem az örök telet!

Olvasztgatom a többieknek
Kérges szívérõl a fagyot,
De szürke lelkek szürkesége
Megvesz és majdnem megfagyok!

Szerelmem tûzhányó hevével
Szórom a gyûlölet kövét,
Ó mert vakító lánggal égtem,
Azért vagyok most oly sötét!

Mint fáradt meteor, csavargom,
Termékenységet keresõn,
Vad vággyal hullok a kopárra,
Új életet esengve hõn!

Hiába itt minden melegség,
Kevés az örök tavasz itt,
Hogy jégszívekbõl, kõszívekbõl
Fakassza tündérálmait.

Úgy járok én e zord tömegben,
Mint napsugár a sarkokon,
Pólusain tenger közönynek
A fényt büszkén ragyogtatom:

Balvégzetem vak éjjelébe
Szívem ezer sugára száll;
Lobogjon lelkem, ha kilobban,
Legyen a vége: tûzhalál!