Én a tapolcai harckocsizóknál voltam külső és belső őrségben is. Egyszer rámfogtak ott egy csőre töltött géppisztolyt, amit persze elvettem a gazdájától. Azaz a fegyver sokszor nem elég. De ez régen volt, már nem érdekes.

 

Nekünk, mai őrállóknak, itt a Belső Őrségben, az a dolgunk, hogy helyreállítsuk a lebontásra ítélt házakat és valamilyen hasznosítással (például értelmes és emberszabású vendégek fogadásával) megmentsük őket a következő nemzedéknek. S hogy lekaszáljuk, akár tehenek híján is, a csak elégethető szénát, hogy a telkeket ne verje fel a gaz és a bozót.

 

Hogy rendezetten vonuljunk vissza, erőnk végső megfeszítésével küzdve a pusztulás ellen, ami az Őrséget és szép hazánkat egyaránt fenyegeti ebben a szép új világban.

 

 

 A "Veleméri fogadó" udvara. Ez a ház nem azonos a veleméri Cserépmadár szállással.