Hőség

Tapsolva szétfutott a zápor s itt köröskörül
üresen világít a környék és szuszog,
de dong és csomókban hull már a napfény
s aranymedveként nyalja a tüzes pocsolyákat.

Kövér fényesség hintál ázott deszkáknak
jószagán és fortyog a világ a hirtelen
melegben; tükröző fák közt száll könnyű szellő
s a záporeső már a teli gyökérben él.

És omlik a hőség s imbolyog! hajlott
füvek közt dudoló fény kisérgeti utját;
talpát feni és csúszkálva elindul,
pára maradt itt csak és szövött nyugalom.

Héthatáron túl csillámlik háta fénye már
elfagyott kőszál aranylik tőle ott s a kemény
éjszaki sark, - ha eléri, megszőkül tőle
a kényes szivárvány alatt, amott a messzeségben.

1933. június 20.