JÁMBOR NAPOK

Együtt kelek a nappal, hajamat fésüli-
marja a hegyek felől a szél:
ébredő utak között, színes vetések és
virágos mákföldek fölött lengetem
hajnali szomorúságom.

Kedvesem messze van és
hogy szép maradjon, fürdetem néha
könnyeimben: füveket hordok a fogaim
között és szembenézek a nappal ha
rágondolok.

Déli árnyékos heverőn, - evés után -
ha elönt a bánat,
parasztlányok kibontott mellén
játszik szótlan a kezem és este
hazatérek nagyokat lépve,
a hallgató kertek alatt.

Mintahogy szarvakat bimbózó
borjakkal és nagy sáros tehenekkel
hazafelé ballag - ha eljön az este -
a jámbor.

1929. július 31.