_szakács_ Creative Commons License 2005.06.17 0 0 2674
Kedves hmsoft!
Nem feltétlenül. "Vitatkozhatok a szabaidőmben is" - mondta John Cleese a felejthetetlen Monty Python-jelenetben. A lényeg, és ezzel a magam részéről ezt az egészet lezártnak tekintem, hogy a fekete fehér, és az igen nem között, tetszik vagy sem, van átmenet (szürke, talán, esetleg). Ide tartozik a szerkesztői, szerkesztési elv pr-ral vagy anélkül.

Másrészt, míg el nem felejtem: szeretnék én is elnézést kérni beköszönő írásom utolsó megszólításáért. Az utóiratban jeleztem, hogy nem a legjobb jelző, de a fórumon uralkodó hangulatra, stílusra úgy éreztem tökéletesen illett. S a jelek szerint nem nagyon lőttem mellé. Örülök a felhorkanásnak, felháborodásnak mindkét oldalon. Egyik oldalon azokat értem, akikre az utolsó kitétel nem vonatkozik, a másik oldalon meg azokat, akiket telibe találtam vele. Ez is volt a szándékom: kizökkenteni a bandát egy picit, hátha "észhez tér" a fórum, és észhez térnek az ide írók. Előbbiektől teljesen jogos volt a felháborodás, hiszen jogosan érezhették úgy, hiába küzdenek az utóbbiak ellen, ha a stáb is ilyen. Azonban pont azért, hogy megszűnjön az útszéliség nekünk, nekem is útiszélinek, sőt útszélibbnek kellett lennünk, lennem. De csak egyszer. Ha elég hatásosak vagyunk, akkor általában elég egyszer. Utána megy még egy picit a puffogás, de nem sokáig. Ahogy a "mellékelt ábra" (értsd: utánam jövő hozzászólások) is mutatja. Hiszen újra arról szól minden, amiről szólnia kellene ennek a fórumnak: a vasút szeretetéről. Ez nem azt jelenti, hogy nem lehet kritizálni, bírálni a munkánkat, véleményt mondani az újságról. A kulturált, jogos bírálatnak, kritikának sokkal jobban örülök, mint az álszent dicséretnek. Sőt el is várom. De a sunyi, irigy megjegyzéseknek, a - lassan klasszikussá "nemesülő" - fikázásnak nincs értelme. Ezt egyszer talán azok is belátják majd, akik jelenleg még ebben lelik örömüket. Legalábbis remélem...
Üdv.:
szl
Előzmény: hmsoft (2669)