Jó reggelt!
A tegnapi napom államvizsgával egybekötve jól sikerült, ugyhogy holnap a 7809-et, már diplomás kaller viszi :-) /:-(
Ezt a mai Délmagyarban találtam. Nem igazán minősíteném sem a cikket, sem az ujságírónak "név nélkül" nyilatkozó kollegát. (Nem lenne pozitív véleményem...)Ez a névnélküliség azért is hülyeség, mert a stilusából és amit mondott 20-ból 19 ember ráismer. Tehát ezért felesleges volt "névnélkülizni"
Repülőbrigádok a vonatokon
Cegléd után jelennek meg a bliccelők
Fokozott ellenőrzést vezet be vonatain június közepétől a MÁV Rt. Az akció célja, hogy kiszűrjék a bliccelőket, növeljék a szolgáltatás színvonalát és a vonatok tisztaságát.
Úgynevezett repülőbrigádos ellenőrzéseket vezet be járatain a MÁV Rt. június közepétől. A razziasorozat idején jegyvizsgálókból és szolgáltatás-felügyelőkből álló csapatok tartanak megerősített vizsgálatot a vonatokon. Az egész országra kiterjedő akció célja – a bliccelők számának csökkentése mellett – a szolgáltatások színvonalának növelése. A brigádok – a jegyeken kívül – a szerelvény tisztaságát, az utastájékoztatás szakszerűségét és a kalauzok előírás szerinti munkavégzését is vizsgálják.
A bliccelők egy-egy évben 2,5 milliárd forint bevételkiesést okoznak a társaságnak – tájékoztatta lapunkat a MÁV Rt. kommunikációs igazgatósága. Egy, a lapunknak név nélkül Szegeden nyilatkozó kalauz szerint nem lehet felmérni, hányan utaznak jegy nélkül, vagy hamisított jeggyel, mint ahogy azt sem lehet tudni traffipax működtetése nélkül, hogy egy adott útszakaszon egy adott időszakban hányan lépték túl a megengedett sebességhatárt.
Megtudtuk, Csongrád megyében nem jelentős a bliccelők száma. A Szegedről Budapestre tartó vonaton Cegléd után jelennek meg a jegy nélkül, vagy másolt jeggyel utazók. Ennek az a magyarázata, hogy a Szegedről induló szerelvényen Ceglédig jó, ha háromszázan ülnek, onnantól azonban az utasok száma ezer fölé is emelkedhet.
A kalauz szerint előfordul, hogy ha Szegeden elindul a szerelvény egyik végéből, Budapestig nem tudja végigjárni az egészet, így ha valaki bliccel mondjuk Dorozsmáig, vagy Kistelekig, azt büntetlenül megteheti. A hamis jegyek szerinte annyira jó minőségűek, hogy azokat szinte lehetetlen megkülönböztetni a valódiaktól.
Az ellenőrzés másik célja a szolgáltatás színvonalának emelése. A rendszeresen vonatozó Kálmán Mátyásné szörnyűnek nevezte a vasúti kocsik állapotát. A vasutasok szerint ennek az az oka, hogy a vonatok nagy része elhasználódott, elmúlt harmincéves. Egy régi kocsit pedig hiába takarítanak ki, attól még a rozsda és az ülések huzatának kopása nem tűnik el.
Másik kocsiba bújnak
A bliccelés leginkább ott jellemző, ahol a megállóhelyen nincs jegyárusítás, vagyis a menetjegyet a vonaton, a kalauznál kellene megvenni. Csongrád megyében például a Makó–Újszeged útvonalon több ilyen megálló található. Ezen a vonalon BZ-motorkocsik közlekednek, amelyek sajátossága, hogy a kocsik közt nem lehet átjárni menetközben. Ezért a bliccelő másik kocsiba száll, mint a kalauz, s így próbál kibújni a jegyvásárlás alól. Az is jellemző, hogy rövidebb távra váltanak jegyet, mint ameddig utaznak, az utolsó kilométereken alvást színlelnek, illetve eljátsszák a kalauznak, hogy már kezelte a jegyüket.
A vezér bizakodik
Tisztább, rendezettebb pályaudvarokat és vasúti kocsikat szeretnék látni – jelentette ki a közelmúltban egy szegedi sajtótájékoztatón Devecz Imre. A MÁV Rt. személyszállítási üzletágának vezetője hozzátette, hisz abban, hogy az a cégnél dolgozó hatezer vasutas képes arra, hogy eredményeket mutasson fel e téren is. Az üzletágvezető szerint az utasok komfortérzete elsősorban a tisztaságtól függ.